2022 augusztus utolsó hétvégéjén, 27-én szombaton rendezik a Keceli Szüreti Napot, ahol számos kikapcsolódásra alkalmas programmal várják az érdeklődőket a szervezők. Kicsik és nagyok, fiatalok és a korosabbak is megtalálhatják majd a kedvükre való szórakozást, ezzel is búcsúztatva a nyarat és köszöntve az őszt. A zenés programelemek sorát a Napos(abb) Oldal zenekar nyitja meg este hat órakor a szabadtéri színpadon (Szabadság tér 17.). Honnan jönnek, kik is ők pontosa, és mire számíthatunk tőlük…? Többek között ezekre is választ kaptunk Belényi Gábortól, a zenekar egyik gitárosától.
Mikor alakult a zenekar? Kik a tagok, és milyen szerepük van a zenekarban?

A kiskunhalasi Napos(abb) Oldal zenekar 2017. májusában alakult, fennállása óta több tagcserét is megélt már. A változások többnyire énekes poszton érzékelhetők, jelenleg is több énekessel karöltve működik a csapat szervezéstől függően. Név szerint Frank Noémi, Hegyesi András, Kiss Zsuzsa és Kiss Tibor énekelnek az együttesben. Továbbá a hangszeresek terén Jáger Szabolcs dobos, Fekete Patrik és jómagam (Belényi Gábor), mint gitárosok alkotjuk az együttest.        

Milyen stílusú zenét játszotok? Milyen jellegű a zenekar repertoárja?
-Hirdetés-

Jellegét tekintve nevezzük party-zenekarnak. Más tollaival ékeskedünk, vagyis ismert előadók slágereit játsszuk. Ebből fakadóan konkrét stílust nem tudnék meghatározni, azaz, ha mégis egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: popzene. A repertoár felépítését is ez jellemzi. Igyekszünk mindenki által ismert hazai, külföldi, retró dalokat játszani, továbbá próbálunk nagy hangsúlyt fektetni napjaink slágereire, hogy frissek is maradjunk. 

A zenekarnak van saját szerzeménye? Esetleg van ilyen jellegű tervetek a jövőben?

Az együttesnek profiljából adódóan nincsen saját szerzeménye, nem merült fel még bennünk és nem is tervezzük. Persze sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő, egyelőre ez teljesen szűz terület az együttes számára.   

Hol találkozhatott veletek eddig a közönség?

A Keceli Szüreti Napon este hat órakor lesz az együttes 101. fellépése. Az elmúlt száz fellépés jellegét tekintve nagyon változatos volt, örömünkre. A teljesség igénye nélkül volt szerencsénk játszani falusi és városi rendezvényeken, fesztiválokon, különböző bálokon, céges rendezvényeken, klubokban, magánrendezvényeken, esküvőkön és lakodalmakban egyaránt.     

Ez idáig melyik volt számotokra a legemlékezetesebb fellépésetek?

Azt gondolom, zenésztársaim nevében is bátran elmondhatom, hogy a zene egy nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Nagyon szeretünk zenélni, ebből fakadóan a fellépéseinket is nagyon várjuk, szinte kivétel nélkül mindegyik emlékezetes valamiért és kedves emlékként is maradnak meg számunkra, függetlenül a rendezvény jellegétől. A leglátogatottabb fellépésünk talán az idei nyáron, a Bajai Halfőző Fesztiválon történt fellépésünkhöz köthető. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek a lehetőségekért.

Mik a jövőbeni tervei a zenekarnak?

Szeretnénk minél több helyre eljutni és sikeresen szórakoztatni a kedves közönséget.

Milyen repertoárral készültök a keceli fellépésre?

Még nem írtuk meg a konkrét műsort, de az biztos, hogy igyekszünk olyan előadást összeállítani, amiben mindenki talál majd magának valót.

Képek: Napos(abb) Oldal zenekar

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (2 db kép)
MEGOSZTÁS