Kiskőrös – Orosháza – Gyula – Nagyszalonta – Nagyvárad – Székelyhíd – Nagykároly – Erdőd – Koltó

Szeptember végén rajtol az idei 500 kilométeres Egy vérből vagyunk jótékonysági futás. A Petőfi Sándor emlékév kapcsán formabontó jótékonysági futást tervez az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány, míg a korábbi években az esemény véradással és adománygyűjtéssel volt összekötve, idén mindez kiegészül a Böjte Csaba által megálmodott Szerelem-ösvény zarándoklásra alkalmas útvonalának a „kitaposásával” is.

-Hirdetés-

Az esemény Petőfi Sándor szülővárosából, Kiskőrösről rajtol 2022. szeptember 20-án. Magyarország területén a jótékonysági futás útvonalán Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán lehet vért adni. A magyar-román határt elhagyva Böjte Csaba három gyermekotthonába is befutnak, a nagyszalontai, a nagyváradi és a székelyhídi otthonokat érintik, ahová adományokat is visznek az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány munkatársai. Csaba testvér nehéz sorsú gyermekei sporteszközök mellett egy-egy új cipőt kapnak, mert az Alapítvány hisz abban, hogy az edzőcipők a lelki megküzdés útját is tapossák.

Székelyhídtól ráfordulnak arra a Böjte Csaba által megálmodott és létrehozott lelki tanösvényre , amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját érintve Koltóig tart. A szervezők és a résztvevők feladata, hogy kijelöljék azt az útvonalat, amelyen azt követően bárki-bármikor zarándokolhat. 

Kapcsolódó cikk
Kiskőrös is hozzájárult Böjte Csaba álmának megvalósításához, a „Szerelem-ösvény” kiépítéséhez
Kiskőrös is hozzájárult Böjte Csaba álmának megvalósításához, a „Szerelem-ösvény” kiépítéséhez
Még áprilisban járt Székelyhídon Domonyi László polgármester vezetésével a kiskőrösi delegáció, a megyei önkormányzat, Szabadszállás, valamint Kiskunfélegyháza városok képviseletével együtt,...
Az esemény Koltón, a Teleki kastélynál ér véget 2022. szeptember 25-én, vasárnap 12 órakor.

A célba érkezést szentmise, majd több órás élményprogramok követi Csaba testvér gyermekei és mindazok számára, akik szeretnének befutni a célba, vagy várni őket ennek az 500 kilométeres útnak a végén.
A szervezők tervei szerint lesz táncház, népi játszótér, lovas körhinta, csiga futtató, lengőteke, patkódobálás, kötél dobálás, csengős ügyességi koordinációs játékok, vívás gerendán, hordólovaglás, egyensúlyozós játékok, csutkavár építés, termény válogató, gólyaláb, mocsaras lépegető, teknő horgászat, óriás csúzli, középkori haditábor és íjászat, arcfestés, kézműves foglalkozás, sportprogramok és sok más meglepetés!

Adj vért és legyél Te is önzetlen adakozó!

A jótékonysági szaladás útvonala mentén három helyszínen, Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán szerveznek véradó napokat. A véradás a felebaráti szeretet egyik legnagyobb, kézzelfogható formája, igazi önzetlen adakozás.

Véradási helyszínek – Időpontok

Kiskőrös
Szeptember 20-21. (kedd-szerda), 8:00-13:00
Petőfi Sándor Művelődési Központ (6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 4

Orosháza
Szeptember 21. (szerda), 8:00-12:00
Petőfi Művelődési Központ (5900 Orosháza, Kossuth Lajos u. 3.)

Gyula
Szeptember 22. (csütörtök), 8:00-12:00
Polgármesteri Hivatal (5700 Gyula, Petőfi tér 3.)

Fuss velünk!

A távot az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány felkért ultrafutói teljesítik, hozzájuk lehet majd minden nap két-három ponton csatlakozni. Fuss velük Te is, mert másokért futni végtelen boldogság és öröm.  

Nevezési díj nincs, regisztráció viszont szükséges. 
 Fuss velünk  és a Regisztrálj

Csatlakozási pontok

Szeptember 20. (kedd)
9:00     Kiskőrös, Petőfi Sándor tér
16:35   Ópusztaszer, Körforgalom (Komócsin Zoltán u.)

Szeptember 21. (szerda)
9:35     Orosháza, Szentesi út – Gyopárosi út kereszteződése (kerékpárúton)
14:50   Szabadkígyós, Ókígyósi út (Polgármesteri Hivatalnál)
15:55   Békéscsaba, Bartók Béla út – Temető sor kereszteződése (kerékpárúton)

Szeptember 22. (csütörtök)
7:25     Gyula határa, Power Petrol benzinkút (Veszely Csárdával szemben)
8:30     Gyula, Petőfi tér
12:35   Határátkelő – Méhkerék, (romániai idő szerint)
18:50   Nagyvárad széle, Strada Apatelului-Strada Lamaitei kereszteződése

Szeptember 23. (péntek)
8:25     Hegyközcsatár, Református templom
11:50   Székelyhíd, Szabadság tér (Millenniumi emlékmű)
15:00   Szalacs, 190-es út (Piac)

Szeptember 24. (szombat)
9:00     Nagykároly, Arany Szarvas Fogadó
10:35   Kismajtény, 19-es út és Strada 3 kereszteződése
13:20   Erdőd, Károlyi-vár

Szeptember 25. (vasárnap)
9:30     Szamosújfalu határa, autós pihenő a 108-as útnál
11:00   Hagymáslápos, Gyógyszertár a 68-as és 1C út kereszteződésénél
11:35   Koltó, Mesterek útja

Regisztrálj!

Forrás, képek: egyverbol.hu

 

MEGOSZTÁS
Írta: vira