Csepedi Ottót a Csepi Könyvesboltból ismerhetjük, itt dolgozik testvérével Anikóval immár 30 éve. Több zenei formációban is fellépett, jelenleg négy zenekar tagja. „Nem vagyok profi zenész, a dobolás számomra egy hobbi, viszont az életem egyik legfontosabb eleme, természetesen a családom és a munkám mellett”, így tiltakozik Ottó szerényen, amikor a zenei karrier szóba kerül. A több mint 30 éves zenei útjáról adott interjút a VIRA.hu-nak.
Totálkár
Hogyan kezdődött az életedben a zene szeretete?

Már 5 éves koromban, ha zeneszót hallottam, éberen figyeltem, különösképpen a ritmusszekcióra. Gyerekként amerre jártam, mindenhol és mindenen doboltam: asztalon, székeken, párnán stb. Emlékszem a radíros végű ceruzák voltak az első dobverőim, amiket persze később már nemigen lehetett írásra használni.

Mit tekintesz első fordulópontnak a dobolás kapcsán?
-Hirdetés-

Gyerekkoromban Csengődön laktunk. Ebből a kis faluból indult útjára a Rolls Frakció, akik a művelődési ház pincéjében próbáltak. D.Nagy Lajos volt az énekesük, aki később a Bikini frontembere lett. A zenekar mellé szegődtünk, és lekéredzkedtünk a próbatermükbe, hogy hallgathassuk őket. Ámulva és csodálattal néztem amikor a zenekar dobosa Óbert Tibi rákezdett és csak ütötte a dobokat. A próbák szüneteiben Tibi megengedte, hogy beüljek a dob mögé, sőt ritmusokat is mutatott. Nagyon sokat tanultam tőle. Ekkor döntöttem el, hogy kell egy saját dobszerkó. Végül 1982-ben sikerült megvennem az első dobomat a félretett húsvéti locsolópénzeimből, ugyanis addigra sikerült összegyűjtenem rá a pénzt,  némi szülői segédlettel….

Totálkár, 2004 
Innen akkor már szabad volt az út a saját zenekar megalapítása felé?

Szerencsére a legtöbb gyerekkori barátom játszott valamilyen hangszeren, így 1982-ben meg is alapítottuk első zenekarunkat, az Első Fokozatot.

A Rolls gitárosa, Tóth Csaba felkarolt minket. Megengedte, hogy a próbatermükben gyakoroljunk. Miután elkészült 10 ütős dalunk, ami passzolt a Rolls stílusához, Csaba támogatásával az előzenekaruk lettünk. Közel egy évig koncerteztünk velük, nagyon nagy siker volt. Egyszer, amikor lejöttünk a színpadról, odajöttek hozzánk a fiatalok, és autogramot kértek tőlünk. Én 14 éves voltam akkor és zavaromban, odaszóltam a gitárosunknak: „Figyelj, írjál már alá helyettem, mert én annyira csúnyán írok. Meglepett ez a siker, de persze nagyon jól esett.

F-Rock, 1991 Csepedi Ottó 
Mivel tudom, hogy itt nem ért véget a történet, kérlek, meséld tovább hol folytattad a dobolást?

A középiskola után a kiskőrösi művelődési házban több hangszer oktatása is elkezdődött, gitár és dob-oktatók érkeztek. Én Basa Istvántól (Kecskeméti Katona József Színház dobosa) tanultam meg a dobolás alapjait és a kottaolvasást. Bár csak fél évig jártam hozzá, nagyon sokat köszönhetek neki. Ekkor jött Bacskay Zoltán a képbe, akivel a mai napig jó barátságban vagyunk, és akivel szinte minden további zenekarban együtt zenéltünk.

F-Rock, 1991 – Breznyán Mihály, Rakonczai Sándor, Breznyán Attila, Jakó Attila, Csepedi Ottó, Bacskay Zoltán, Torgyik László
Várj, kitalálom, zenekart alapított, ahova dobost keresnek?

Nagyjából igen, az F-Rock nevű, akkor már működő zenekarba hívott meg. A formációval 1991-ben megpályáztuk a Pop fesztivált. Ez a mai X-faktornak vagy Megasztárnak megfelelő műsor volt, amit Vágó István vezetett. Az élő televízióadásba akkor lehetett bekerülni, ha a zenekarok stúdió minőségű pályázatai közül beválogatott a zsűri a legjobbak közé. A zsűriben olyan nevek ültek, mint: Benkó László, Egerszegi Krisztina, Klapka György. A versenyzők között volt például az Ad-Studio, akiknek az Álmaimban Amerika slágert köszönhetjük A 23. hellyel zártunk, ami már önmagában nagy siker, azt gondolom, de itt figyelt fel ránk Csernyi Kálmán, aki a kecskeméti Origó stúdió tulajdonosa volt és felajánlott nekünk egy teljes lemezre szóló stúdiófelvételt. Így született meg az első lemezünk, a zenekar névváltoztatása után a Missis X lemez.

A megjelent albumok
Ha jól tudom, te ekkor főállásban már a Csepi Könyvesboltban dolgoztál, ahol a mai napig találkozhatunk veled. Mesélj erről az időszakról is, kérlek!

1991-ben kezdtem el a Csepi Könyvesboltban dolgozni, addigra már nős voltam. A könyvesboltot ’93-ban testvéremmel, Markóné Csepedi Anikóval bérelni kezdtük, majd meg is vettük, így teljesen saját vállalkozássá alakítottuk. ’93 és ’97 között otthon dobolgattam, nem voltam aktív zenekari tag. Ekkor születtek a fiaim, ezért a családra, illetve a munkámra koncentráltam. A könyvesboltban is sikerült zene közelben maradnom, hiszen kazettákat, bakeliteket, majd CD-ket is elkezdtünk árulni a könyvek mellett.

Mi volt a következő állomás, mikor játszottál ismét zenekarban?

Bacskay Zoli ’97-ben hívott a Totálkár nevű zenekarba, ami környékbeli fialatokból állt (Kecskemét, Páhi, Izsák; tagok: Balázs Róbert, dr. Kovács Gyula, Ilok Rudolf – ’99-től, Bacskay Zoli. Oszvald Peti ’97-’99 között). A repertoárunk külföldi és magyar rockdalokból, feldolgozásokból állt. A 2000-es években elég népszerűek lettünk, évente 30-40 koncertet adtunk. Leggyakrabban motoros találkozókon, falunapokon vagy rock klubokban találkozhatott velünk a közönség. Fellépéseink során olyan zenekarokkal léphettünk színpadra, mint a Bikini, Pokolgép, Irigy Hónaljmirigy, P. Mobil, Beatrice, vagy Deák Bill Gyula. Számos olyan motoros találkozó volt, ahol egymást követtük a színpadon a Blues Company-val. Egyszer Földes László Hobo mindannyiunkkal kezet fogott koncertünk után, és azt mondta „Srácok, nagyon tetszett, amit csináltatok és nagyon jól szóltatok”. Egy  Hooligans-el közös falunapi rendezvényen Endi dobján doboltam végig, mondván, hogy ne kelljen annyit átszerelni, használjam az ő szerkóját. De volt olyan is, hogy Baby Gabi kipróbálta a dobomat a show-ja részeként…

2013, Erdély (b-j): dr. Kovács Gyula, Csepedi Ottó, Tunyogi Péter, Bacskay Zoltán, Csonka Zoltán, Ilok Rudolf

Emlékezetes időszaka volt a történetünknek, amikor Tunyogi Péterrel álltunk színpadra. Tunyónak nem volt éppen zenekara és Rudival való ismeretségüknek köszönhetően létrejött egy „Tunyogi- Totálkár” közös projekt, vagyis a saját repertoárunkon túl Tunyó kísérő zenekara lettünk és együtt turnézhattunk (2005). Ő bíztatott minket és lökést adott ahhoz, hogy a Totálkár feldolgozásokon  túl, saját számokkal induljon tovább az útján. Végül 2008-ban valósult meg az Egy neked című – saját szerzeményekből álló CD lemez kiadása. A Himnusz a motorért a motoros közösség kedvelt dala lett. A Pénzt veszek pénzért és a Vadászdal szólt a Gong rádióban is.

Pozitív Töltés (Erdély-Csíkszereda), 2018 (b-j): dr. Kovács Gyula, Csepedi Ottó, Ilok Rudolf, Bacskay Zoltán

2013 után másfél évig a Pozitív töltés nevű zenekarban doboltam, ami Robit kivéve a Totálkár tagjaiból állt. Velük Erdélyben – Csíkszeredán is játszottunk, a Romániában nagyon népszerű ROLE zenekar vendégeként, közel 5000 ember előtt.

Ezzel párhuzamosan rövid ideig játszottam egy alternatív zenekarban is, a Nem Számít Band-ban.

Totálkár, 2018 (Szentkirály) (b-j): Balázs Róbert, Bacskay Zoltál, Csepedi Ottó, Ilok Rudolf
Mondtad, hogy a Totálkár korszak 2013-ban véget ért, de én úgy tudom, ezzel nem szakadt meg a kapcsolat közted és a tagok között. 

A zenekar, bár a korábbi formájához képest mondhatni, hogy felbomlott, a barátságunk, az egymás iránti szeretetünk és tiszteletünk megmaradt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a fiam júniusi lakodalmán mi voltunk a meglepetés zenekar. Hihetetlen érzés volt, hogy 8 év kihagyás után, két próbával a hátunk mögött is hatalmas bulit és fergeteges hangulatot tudtunk varázsolni.

Hol találkozhat veled jelenleg a közönség?

Ma is aktívan zenélek, új ajtók nyíltak ki számomra. Jelenleg négy formáció tagja vagyok, némelyik ezek közül hatalmas váltás a zenei múltamhoz képest.

Polgármesteri Hivatal udvara, 2021 – Szamba zenekar (b-j): Szalai Zsolt, Csepedi Ottó, Fenyvesi László, Varga Attila

Fenyvesi Laci kérésére 2014-ben a Szamba zenekarba “kisegítőként” szálltam be, amiből aztán hosszú távú együttműködés lett, vagyis állandó tagja lettem a csapatnak – mind a mai napig Varga Attilával és Szalai Zsolttal együtt.

Fejes Dávidtól egy másik zenekarba is kaptam meghívást, ami a Fejes Dávid és Barátai néven fut, velük is folyamatosan fellépünk.

Fejes Dávid és Barátai

Még egy különleges felkérésre is igent mondtam, ami ismét egy merőben más zenei világot nyitott meg számomra. Lupták György esperes úr által vezetett nagy múltú, neves kórust, a Gospel Sasokat kísérjük. A kórust támogató zenekarban: dr. Téglás Viktor (ügyvéd) gitározik, továbbá Markó Attila, a Music Story gitárosa is közreműködik, én pedig dobolok.

Gospel Sasok

A negyedik formáció pedig a klasszikus rock vonalat hozza vissza az életembe. A RockcsontoK nevű zenekarral Bacskay Zoli saját szerzeményeit játszuk. Jelenleg stúdió minőségű felvételeken dolgozunk, amelyekhez videoklipeket is forgatunk.

Képek: Csepedi Ottó archív

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS