Tizenöt kategóriában, harminchatan vehették át Bács-Kiskun megye legrangosabb kitüntetéseit. Az ünnepi közgyűlést szeptember 10-én, szombaton délelőtt Kunszentmiklóson tartották, a Megye Napja keretében és csatlakozva a méltán híressé vált szentmiklósi fesztiválhoz.

Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi gondolatait az alkalomra választott mottó köré rendezte. „A cél módfelett fontos, de ami igazán számít: az Út, amelyen odajutsz.” Az elnök megköszönte a díjazottaknak megyénk fejlődéséért végzett munkáját.
Önök többet tesznek a kötelességnél, az elvárhatónál. Időt és energiát nem kímélve alkotnak, tevékenykednek, mely segíti a lakóhelyük fejlődését, és hozzájárulnak a megye fejlődéséhez is, úgy a gazdasági, mint a társadalmi és közösségi életben– mondta az elnök.
 
Beszédében rövid tájékoztatást adott a megye által koordinált feladatokról, folyamatban lévő pályázati programokról, összegezte a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat törekvéseit.
A gazdasági, természeti eredetű nehézségek, megpróbáltatások ellenére, igyekszünk egy jól fejlődő, élhető megyét teremteni, ahol jó élni, ahova jó hazajönni, ahol érdemes dolgozni.
 
Az ünnepi közgyűlés résztvevőit Petőfi Sándor is köszöntötte Pusztán születtem versével, amit Kunszentmiklóson írt.
Sáli Levente homok animációs előadásával nyűgözte le a vendégeket.
Az ünnepi műsorban a helyi Baksay Sándor Református Gimnázium Kórusa, és Bátyai Hagyományőrző és Horváth Nemzetiségi Egyesület működött közre. Polyák Imre, Megyedíjas plébános a kitüntetettek nevében köszönte meg a díjakat. Mint monda, Isten mindenki számára kijelöli az utat, ahol, ha hittel és igaz ember módjára dolgozik, akkor áldásossá válik.

2022-ben Bács-Kiskun Megye díjazottjai:

1. „BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ”
• Polyák Imre – hercegszántói plébános részére
• Rausch Sándor (posztumusz) – a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés volt alelnöke részére
2. „BÁCS-KISKUN MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ”
• Merényi Jakab – a Merkbau Zrt. ügyvezető igazgatója részére
• TERRÁN Tetőcserép Gyártó Kft. kunszentmiklósi telephelye részére
• Tooltechnik Kft. – szanki gépgyártó üzem részére
3. „BÁCS-KISKUN MEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
• Ágoston Béla – az UNIVER beszerzési igazgatója részére
• Csanádi Lajos (posztumusz) – a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetének volt alelnöke részére
4. „BÁCS-KISKUN MEGYE TURIZMUSÁÉRT DÍJ”
• MagánZOO Állat- és Szabadidőpark részére
5. „BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ”
• Bács-Kiskun Megyei Kórház dolgozói részére
• Bajai Szent Rókus Kórház dolgozói részére
• Kalocsai Szent Kereszt Kórház dolgozói részére
• Kiskunhalasi Semmelweis Kórház dolgozói részére
• Kiskunfélegyházi Kórház, Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ dolgozói részére
6. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ”
• Balláné Kis Ilona – petőfiszállási hatósági ügyintéző részére
• Dr. Balogh Melinda – megyei tisztifőorvos részére
• Czabainé Csada Márta – a Géderlaki Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője részére
7. „BÁCS-KISKUN MEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ”
• Csomák Lászlóné – szabadszállási vállalkozó részére
• Jankovszki Zoltánné – a Kiskunfélegyháza Darvas Általános Iskola igazgatója részére
• Tapodiné Máté Ilona – tiszakécskei nyugalmazott könyvtárvezető részére
8. „BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ”
• Fuchs Attila – a solti Vécsey Károly Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője részére
• Laskovicsné Terzics Edit – a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola intézményvezetője részére
• Dr. Szilágyiné Dr. Szinger Ibolya – a bajai Eötvös József Főiskola rektora részére
9. „BÁCS-KISKUN MEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ”
• Rácz Róbert – a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség vezetője részére
• Rigó János – a kunszentmiklósi rendőrkapitányság alezredese részére
10. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
• Görgei-Reiner Rita – a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezet koordinátora
• Kereskedő Zoltán – nyugalmazott bajai érseki tanácsos részére
• Turcsányi László – nyugalmazott kisszállási tanító részére
11. „BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ”
• Bátyai Hagyományőrző és Horvát Nemzetiségi Egyesület részére
• Schőn Mária – hajósi nyugalmazott német nyelvpedagógus részére
12. „ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN DÍJ”
• Á. Fúrús János – Csólyospálos Község polgármestere részére
• Németh Balázs – Bácsalmás Város polgármestere részére
13. „BÁCS-KISKUN MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ”
• Kolics János – nyugalmazott edző részére
14. „BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA”
• Juhászné Kerekes Nikolett – a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. osztályvezetője részére
• Szabóné Nagy Györgyi – a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal számviteli ügyintézője részére
• Szekeres Béla – a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kommunikációs vezetője részére
15. „BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ OKLEVELE”
• Dr. Rácz Imre Gábor – Ladánybene és Kunbaracs települések háziorvosa részére
„Bács-Kiskun Megyéért Díj” :
Egy a megye címerében található Szent Pál apostolt és kun vitézt ábrázoló hársfából faragott szobor, mely Erdős Csaba szobrász alkotása. Jár hozzá egy művészi kivitelű, kör alakú, 50 mm átmérőjű ezüst plakett, egyik oldalán a díjazott neve, a másik oldalán Petőfi portréjának ábrázolásával, valamint egy 18 karátos, Bács-Kiskun megye címerét megörökítő, arany kitűző. A díj kísérője, a megye idén választott legjobb fehérbora.
 
Forrás, képek: Bács-Kiskun Facebook-oldal, Szepesvári Szabolcs Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira