Idén ősszel is megrendezésre került – szeptember 8-11. között – az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú, mely a község egyik legszínesebb közösségi ünnepe.

A hétvégi nagyrendezvényen a legkülönbözőbb programokon volt lehetősége részt venni a környékbelieknek, kezdve a kulturális eseményektől, a gasztronómiai programokon és felvonulásokon át, az esti koncertekig.

-Hirdetés-

Szeptember 8-án csütörtökön 18 órakor ünnepi – körmenettel egybekötött – szentmisével vette kezdetét a Kisasszony-napi Búcsú Akasztón, Bese Gergő atya vezetésével a katolikus templomban. 

Szeptember 9-én pénteken szintén 18 órai kezdettel Szűz Mária köszöntése címmel zenés áhítatot is tartottak a katolikus templomban, melyen Kapitány Dénes orgonaművész és Kiss István plébános is közreműködött. 

Szeptember 10-én szombaton zenés ébresztővel indult a nap Akasztó Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületének fellépésével. 

11 órától A nyár ízei üvegbe zárva címmel hirdettek eredményeket a házi lekvárfőző versenyen a Piripara Alkotóházban. Az esemény vendéglátói a Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai voltak, ahol sajtokat, füstölt húsokat, lekvárokat, fürjtojást és mézet is lehetett kóstolni. 

Sokan ellátogattak a Piripara Alkotóházba is szombaton délelőtt

Idén Birkapörkölt főző-versenyt hirdettek két kategóriában, melyhez Németh Györgyéknél, a Charolais Farmon lehetett átvenni az előre elkészített csomagokat. A csapatok ezúttal is Akasztó főterén főztek bográcsaikban. A verseny zsűrielnöke Németh László volt. 

A csapatok ezúttal is Akasztó főterén főztek bográcsaikban

14 órakor  „In memoriam” Gál György címmel kiállítás megnyitóra is sor került a Faluház előterében. Majd 14:30-kor az 1700-as években élt akasztói családok tiszteletére felállított emlékművet avatták fel, szintén a főtéren. 

Az emlékmű avatáson Suhajda Antal polgármester mondott beszédet

15 órakor kulturális programokkal folytatódott a nap. Felléptek a Kicsi Iringók, majd az akasztói Vízkereszt Citerazenekar is. 

A Vízkereszt Citerazenekar

A műsort követően Isten hozott Akasztón címmel kezdetét vette a szüreti időszakhoz kapcsolódó programelem is, hiszen Suhajda Antal polgármester ünnepi köszöntője után a kisbíró kidobolása, majd Akasztó Község Önkormányzata intézményi dolgozóinak néptánc műsorát tekinthették meg. Majd csak ezután indultak útnak Akasztó utcáin a csikósok, lovasok, és a látványos fogatok.  

Nagyon sokan érkeztek az idei felvonulásra is

16 órától ingyenes Mesevilág programokkal várták a gyerekeket, továbbá az édesanyákat AVON szépség-,smink-, bőrápolási tanácsadásra. 

16:30-kor az Akasztói Szikes Gyermek Táncegyüttes produkcióját tekinthették meg az érdeklődők. Továbbá fellépett Andócsi Mónika és Leidinger Dömötör is, valamint egy nagybaracskai néptánccsoport. 

Andócsi Mónika és Leidinger Dömötör

17:20-kor a modern táncok világába is bepillantást nyerhetett a közönség. Színpadra léptek: az Akasztói Ifjúsági Tánccsoport és a STUDIÓ 2000 táncosai is. 

Nem csak néptánc volt a színpadon szombaton

Majd sokak számára a nap fénypontja következett, ugyanis Carmel lépett a színpadra, 17:45 órakor. 

Caramel

Az elöljárók ünnepi köszöntőjét követően a főzőverseny eredményhirdetése következett. 

A főzőverseny résztvevői

19 órakor a Fiesta, 19:40-kor Polgár Peti, 20:30 órai kezdettel a Reinas Del Ritmo lépett színpadra

Reinas Del Ritmo

Majd nem sokkal 21 óra után kezdetét vette a hajnalig tartó mulatozás Akasztó főterén Nádas Anti és Szekeres Misi közreműködésével. 

Igazán jó volt a hangulat szombat este

Szeptember 11-én vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisét tartottak a katolikus templomban. 

Majd 13:30-kor Suhajda Antal polgármester újabb ünnepi köszöntőt mondott

Suhajda Antal, Akasztó Község polgármestere

13:40-kor motor-szépségversenyt hirdettek értékes nyereményekért, melynek eredményhirdetésére 15 órakor került sor.

A verseny résztvevői

A motoros felvonulás előtt, Kiss István plébános személyesen is megáldotta a motorosokat. 

Kiss István plébános áldását adta a motorosokra

A többnapos rendezvény záróakkordjára 17 órakor került sor, amikor is az Ismerős Arcok zenekar adott koncertet az akasztói közönségnek. 

Színpadon: az Ismerős Arcok

Köszönjük az információkat Csehi Zoltánnénak, a fotókat pedig Páka Lajosnak (Akasztó fotó facebook oldal). 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (163 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira