A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában a Kiskőrösi LC II. csapata a Császártöltési EFSK gárdáját fogadta. A szeptember 24-én lejátszott mérkőzés nagy küzdelmet hozott, melyen a kiskőrösiek 0-2-ről fordítva tudtak nyerni.

Kiskőrösi LC II-Császártöltési EFSK 3-2 (0-1)

-Hirdetés-

Kiskőrösi LC II.: Mlinkó – Lengyel (id. Mokrickij), Füleki, Polyák, Szlovák P., Nagy Z. (Lesták), Gyurián, Dicsa (Pecznyik), ifj. Mokrickij, Kriskó (Rohoska), Lengvári.
Technikai vezető: Rácz János

Császártöltési EFSK: Stevánovics – Kovács K., Bódi, Árvai, Huber, Varga L., Varga Z., Batánovics, Wiedner, Szarvas, Kiss L. (Barabás).
Technikai vezető: Kiss László

Az első félidőben próbált mezőnyfölényben játszani a kiskőrösi csapat, de a hazaiak a kínálkozó lehetőségeiket nem tudták gólra váltani. A vendégek szervezetten védekeztek és a kontratámadásokkal voltak veszélyesek a hazai kapura. A mérkőzésen a vezetést a császártöltésiek szerezték meg a 40. percben, amikor Varga Liviu talált a kapuba szabadrúgásból (0-1).

A második félidő elején egy gyors kontratámadás végén Batánovics Krisztián növelte a vendégek előnyét (0-2). A nehéz helyzetbe került kiskőrösiek a második félidőben négy cserejátékosukat is a pályára küldték, és mindent egy lapra feltéve támadtak. Az 57. percben a hazai mezőnyfölény gólt hozott, amikor Füleki Antal tudott szépíteni (1-2). A császártöltésiek kontráiban is benne volt a gólszerzés lehetősége, amit jól mutatott, hogy voltak veszélyes támadásaik és egy kapufáig is eljutottak. A találkozó hajrájára kezdett elfáradni a vendég együttes, a kiskőrösiek pedig beszorították a saját kapujuk elé a császártöltésieket. A 81. percben Lesták Márk fejelte a labdát szép mozdulattal a hálóba (2-2), így teljesen nyílttá vált a mérkőzés utolsó harmada. A hazai csapat a győzelemért támadott és a 87. percben Rohoska Marcell góljával fordítani tudtak és 3-2-re megnyerték a találkozót.

A császártöltésiek közel álltak a bravúrhoz, nagyon küzdöttek, de a kiskőrösiek a második félidőben nyújtott játékuknak köszönhetően egy igen izgalmas mérkőzést tudtak megnyerni.

Rácz János – Kiskőrösi LC II. technikai vezetője:

-Nekünk a császártöltésiek ellen mindig nehéz mérkőzéseink vannak, és az előző szezonban is vereséget szenvedtünk tőlük úgy 4-3-ra, hogy 3-1-re mi vezettünk hazai pályán. Arra számítottunk, hogy nehéz mérkőzést játszunk majd a rutinos, egységes vendégek ellen. Miközben három nagy gólszerzési lehetőséget is kihagytunk, a császártöltésiek megszerezték szabadrúgásból a vezetést, és egy újabb találattal már a szünet után nem sokkal kétgólos előnybe kerültek. A helyzetek alapján nekünk kellett volna vezetni, de a császártöltésiek nagyon jó és veszélyes kontratámadásokat vezettek. Amikor 0-2 volt az állás megfordult a fejemben, hogy ma akár ki is kaphatunk, de a végére a vendégek elfáradtak, nálunk pedig a cserejátékosok új lendületet tudtak adni a csapatnak. A találkozó utolsó harmadában már nagy mezőnyfölényben voltunk és idő kérdése volt, hogy mikor szerzünk gólokat. Fontos megemlítenem, hogy 1-2-nél a császártöltésiek kapufát lőttek, így egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy ma nyerni tudjunk az elismerésre méltó teljesítményt nyújtó ellenfelünkkel szemben. A csapat nagyot küzdött, de ki kell emelnem Szlovák Pált, aki sokat tett a mai győzelemért.

Kiss László – Császártöltési EFSK technikai vezetője:

-A mai taktikánk alapját az képezte, hogy nagyon szervezetten védekezzünk és kontratámadásokkal tudjunk a kapura veszélyesek lenni. Általában minden mérkőzésen van 3-4 nagy gólszerzési lehetőségünk és úgy számoltam, ha ezeket jó arányban tudjuk értékesíteni, akkor szép eredményt érhetünk el. Minden várakozásomat felülmúlta a csapat teljesítménye a kétgólos előnyünkig, mivel az elképzelt taktikánk kiválóan működött. Számítottam arra, hogy a végére elfáradhatunk, de felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy ne essen szét a játékunk. Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, mert nem mi voltunk a találkozó esélyesei, de ennek ellenére végig nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést és nagyon közel álltunk a pontszerzéshez, vagy akár a győzelemhez is. Nagyon sajnálom, hogy 1-2-nél a kapufáról kifelé pattant a lövésünk, mert a játék azon szakaszában egy újabb gólunk döntően befolyásolhatta volna a végeredményt.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS