Szeptember 24-én, szombaton újra nagy sikerrel került megrendezésre a Tabdi Szüreti Nap. Az egész napos programsorozat kicsiket és nagyokat is megmozgatott kora reggeltől vasárnap hajnalig.

Reggel hét órakor a pöfékelő traktorok ébresztették a falu lakosait, hirdetvén, hogy szüreti napra ébredtek. Délelőtt Ökumenikus terményszentelő és hálaadó istentiszteletet tartottak a Katolikus templomban. A Faluház nagytermében megnyílt Németh Zoltán festménykiállítása is. Délelőtt a Judák család magángyűjteménye várta a látogatókat. Kothencz-Szlama Edina pedig a fonalbabák készítésének fortélyaiba avatta be az érdeklődőket.

-Hirdetés-

Délután egy órakor Palatinus Attila Stuntrider motoros ügyességi bemutatója vette kezdetét. Attila három motorkerékpárral érkezett Tabdira. Mindhárom versenygéppel látványos gyakorlatokat mutatott be a közönségnek, a végén pedig nem hiányozhatott a gumifüstöltetés sem.

Palatinus Attila

 

14 órakor vette kezdetét a szüreti felvonulás, melyre a környező településekről is érkeztek lovasok, fogatosok. Minden kocsi kapott egy külön, erre az alkalomra készített bort és oklevelet.

Látványos szüreti felvonulás járta körbe Tabdi utcáit

17 órakor indultak a színpadi programok. Először Fábián Sándor, a település polgármestere mondta el köszöntő beszédét, melynek egyik fénypontja egy díj átadása volt. Pintér Sándor Belügyminiszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Halász Ottó Vincéné asszonynak, aki a gyermekek és tanulók oktatásában és nevelésében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységének elismeréséül vehette át a Szüreti Nap keretein belül az elismerést, nyugállományba vonulásának alkalmából.

Fábián Sándor és Halász Ottó Vincéné
Polgármester úr beszéde után Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője tartotta meg köszöntő beszédét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke is.

Az ünnepélyes megnyitó után kezdetét vette a szüreti mulatság, melyben a helyiek közreműködésével látványos táncos műsort láthatott a szépszámú közönség. A helyiek több hete készültek próbákkal az előadásra, ami végül olyan nagy sikert aratott, hogy az utolsó közös táncnál már a jelenlévők is csatlakoztak a mulatozáshoz.

Látványos táncos műsorral készültek a helyiek a Szüreti Napra

A látványos műsor után este hat órakor a magyar nóták kerültek előtérbe. Égető Ilonka, Suba Sári és Turu Gyula nótaénekeseket, Puka Károly prímás és cigányzenekara kísérte.

Égető Ilonka, Turu Gyula, Suba Sári

Hét órától Venczák Márta zenés műsorával folytatódott a színpadi program. Az énekesnő magyar slágereket énekelt, melyet a közönség örömmel fogadott.

Este nyolc órától Anita és Nani perdítette táncra a közönséget. Őket követte a sztárfellépő Delhusa Gjon. Majd folytatódott a mulatozás Kothencz Lajossal. A hajnalig tartó utcabálhoz a talpalávalót pedig Gmoser István szolgáltatta.

 

Videók: Faluház Tabdi Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (332 db kép)
MEGOSZTÁS