2022. október 15-én, szombaton a Petőfi Ünnep programsorozaton mutatják be Kutyifa Anikó Szeder barátokra lel Kiskőrösön című legújabb mesekönyvét. A Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület támogatásával megjelenő kiadvány a város címerében szereplő szarvas, Szeder történetét meséli el. Az író elmondta, hogy mindig örül azoknak az ötleteknek, amiben ő is lát fantáziát. Így nekikezdett a könyv megírásának, amiben nagy segítségére volt Turán István helytörténész, a megjelenő könyv szakmai lektora.

Turán István nagyon lelkes volt az ötlet hallatán. „Ismerve Anikó írásait nem volt kétségem afelől, hogy jó kezekbe kerül a könyv megírásának feladata. Az író annyit kért tőlem, hogy ötletekkel, hiteles információkkal segítsem a munkáját Kiskőrös emlékhelyeivel, szobraival, templomaival kapcsolatban.”  A mese Kiskőrös legfontosabb történelmi, kulturális és építészeti kincseinek megismerésére ad lehetőséget a gyerekek számára is érthető módon. Szederrel és a Zűrös Négyessel együtt fedezhetik fel a várost az olvasók.

-Hirdetés-

Kutyifa Anikó elárulta, hogyan is születtek meg a különféle történetek. „A testvéremmel, Kutyifa Ágnessel elindultunk a városba egy fényképezőgéppel, és minden helyet, ami a Turán Istvántól kapott helytörténeti anyagban szerepelt, részletesebben megnéztünk, lefotóztunk, ami ott helyben eszünkbe jutott lejegyzeteltem. Van olyan történet, ami már akkor ott meg is született.”

Ezt követően megkezdődött a hónapokon át tartó írói munka. A könyv illusztrációit, mint az író eddig megjelent könyveiben is testvére, Kutyifa Ágnes készítette.

A kiadvány nyomtatásával a helyi Druk-ker Kft.-t bízta meg a kiadást támogató Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület. Bálint Zsolt, az előkészítő vezető elmondta, figyelembe vették, hogy kik lesznek az olvasók. Ezért a gyerekekre gondolva nagyobb karaktereket használtak, és szellősebben hagyták a sorokat, hogy könnyebb legyen számukra is a könyv olvasása.

Bálint Zsolt, Druk-ker Kft. – előkészítő vezető

Szedmák Tamás alpolgármester, a könyv kiadásáért felelős személye már el is olvasta az elkészült könyvet, és nemcsak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is bátran ajánlja, hiszen számukra is kedves órákat tud okozni a Kiskőrösről szóló kiadvány.  

A történet főhőse Szeder, Kiskőrös Város címerében álló szarvas. Szeder egy augusztusi napon, négy gyermeknek köszönhetően lelép a címerről. Az örökké egymást ugrató ikerpár és barátaik nem mindennapi kalamajkába keverednek vele. Ha nem törik meg a szarvast sújtó átkot, Szeder örökké eltűnik és a címer üres marad. Míg a megoldást keresik, egy hét alatt bejárják Kiskőrös nevezetes helyszíneit, és rájönnek, milyen különleges városban élnek.

 
A Szeder barátokra lel Kiskőrösön című könyvet 2022. október 15-én, szombaton 18 órakor, a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpont emeleti termében mutatják be. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS