„Történelmének mérföldköves állomásához érkezett” – címmel tartott előadást Turán István helytörténész Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, október 5-én délután.

Kiskőrös városa 2022. december 30-án fogja ünnepelni a városi rang megnyerésének 50. évfordulóját. Ennek a jeles, kerek évfordulónak kapcsán a történelem és város iránt érdeklődők egy érdekes háttértörténetekkel, képekkel és videókkal színesített előadás keretein belül kaphattak összefoglaló képet, hogy milyen út vezetett a nagyközségi rangtól a városi rangig.

Turán István helytörténész
-Hirdetés-

A szép számban összegyűlt közönséget egy jól felépített, idővonalon lépésről lépésre végig haladó előadással várta Turán István, amelyben kiemelte a fontos évszámokat, neveket, eseményeket.

Kezdésként az 1950-es évek előtti helyzetet ismertette az előadó, hogy miként jutott holtpontra az 1914-ig látszólag fejlődésnek induló település fejlődése, a világháború miatt. Szó esett a két háború közötti kevés, de jelentős fejlesztésekről, mint a Moravcsik (később Marosi) János villanytelepe a Szent István utcában, mely villamos energiát biztosított a központ számára, vagy a Kossuth és Petőfi utcák kikövezése.

Hallhattak az 1950-es évektől kezdődő tervezett iparosítás és városiasítás megvalósításáról kiskőrösi viszonylatban, aminek köszönhető volt például a szeszfőzde és a konzervgyár beindítása, vagy az 1955-ben helyreállított régi polgári iskola Petőfi Sándor Általános Gimnázium néven való elindulása.

A változások igazán látványossá az 1962-es járási és községi tanács közös ülése után kezdődtek, ahol egy átfogó, nagyszabású terv keretein belül megtettek mindent, hogy a kérvényezett városi rangot kiérdemelje a település. Ezen tervek megvalósítása egészen 1972-ig el is tartottak.

A főbb fejlesztések mellett olyan háttértörténeteket is megismerhettek az érdeklődők, melyek ezen fejlesztések megvalósításának árát mutatták be. Ilyen volt többek között a ma “négyemeletesnek” nevezett, akkoriban a Járási Tanácsnak és az MSZMP Járási Pártbizottságának helyet biztosító ún. Iroda-ház megépítése is. Az épület helyén régebben álló evangélikus iskola 130 évre visszatekintő múltja, és a bontást végző kőművesek elmondása alapján kiváló állapota nagy ár volt az oda épülő új Iroda-házért.

A “négyemeletes” épülése

Számos érdekes történeten, változást és építkezést bemutató fényképen keresztül vezette a hallgatóságot a várossá nyilvánítás ünnepségéig István, amikor az átadó ünnepségen készült fényképen látható eredeti, várossá nyilvánítási oklevél megmutatásra került a közönség számára.

A várossá nyilvánítási oklevél bemutatása

Az előadás végén lejátszásra került még egy videó, amiben az akkori kiskőrösi fiatalok nyilatkoztak a városi rang megnyerésével kapcsolatban. A közönség soraiból mindenki érdeklődve figyelte, és örömmel jegyezte meg, amikor régi ismerősöket ismerhettek fel fiatal korukból, akik nagyon jó szemszögből világították meg azt a kérdést, hogy az új városi ranghoz tartozó gondolkodásmód elsajátítása lehet, hogy egy új generációnak adódik majd csak meg.

További archív fotók megtekinthetőek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2193808914182570&type=3

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS