Tamás Szilveszter és felesége Roxána családja felekezeti vonatkozásban igen színes, a szülők annak ellenére, hogy ők maguk nem reformátusok, mégis úgy döntöttek, hogy gyermekeik keresztelőjét a Kiskőrösi Református Egyházközség templomában tartják.

Tavaly érintette meg őket a gyülekezet baráti, családias közössége, akkor döntötték el, hogy gyermekeiket itt tartják majd a keresztszülők a keresztvíz alá. Gyermekeik – Jennifer (született 2011-ben), Jázmin (2012), Janka (2014), Szilveszter (2016) és Alexandra (2022) itt találták meg tehát lelki otthonukat. A keresztelő előkészületeiből is szinte az egész rokonság kivette a részét, sokat beszélgettek Pénzes Péter tisztelendővel hitbéli kérdésekről, aki szívesen mesélt a református közösség mindennapjairól, a vallásgyakorlásról, annak mélyebb tartalmi kérdéseiről.

-Hirdetés-

– Jó érzés látni és tudni azt, ha a szülők nem csupán formalitásból döntenek gyermekeik megkeresztelése mellett, hanem meggyőződésből. A Tamás család nagyobb gyermekei járnak hittan órára, így velük erős a kötődésünk – mondta Pénzes Péter. Öröm számomra, hogy gyülekezetünkben évről-évre sok keresztelő van és a konfirmandusok száma sem csökken. Bár vannak, akik elköltöztek, de helyettük jönnek a városba lakni mások, akik reformátusok és megkeresnek minket. Olyan is előfordul, hogy bár a szülők már nem élnek Kiskőrösön, de a nagyszülők még igen, ezért itt tartják meg a keresztelőt, amely jelentős családi ünnep. Talán ezért is ugyanannyi a 14 évvel ezelőtt keresztelt gyermekek száma, mint az idén konfirmáltaké. Mindemellett van olyan gyülekezeti tagunk, aki nem kiskőrösi, de a munkahelye a városhoz köti, itt konfirmált gyülekezetünkben és gyermekét is én kereszteltem meg. A gyülekezetünk iránt érzett erős lelki kötődés nagyon jó érzés számunkra.

 

Forrás: Kiskőrösi Hírek VII. évfolyam 10.száma / Boda Zsuzsa 

MEGOSZTÁS
Írta: vira