A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U14-es gárda az MLSZ Regionális U14 Dél “B” elnevezésű bajnokságban szerepel. Az együttes a hét csapatos küzdelemsorozatban olyan gárdákkal küzd meg, mint a LUA Baja, Dunaújváros, DAFC Szeged, Mercedes-Kecskeméti LC, Bácsalmási PVSE és a dunaföldvári Holler UNFC.

A fiatalok legutóbb a 6. fordulóban hazai környezetben fogadták október 9-én a Mercedes-Kecskeméti LC gárdáját, akik ellen 4-1-re (2-1) győztek: Lomjánszki – Csík, Radics, Pohankovics (Polereczki), Brada, Sipos (Volák), Bobek, Bodonyi-Kovács, Kovács K., Csatlós, Tiricz.

-Hirdetés-

A csapatok a mérkőzés első felében nagyon kiegyenlített küzdelmet vívtak egymással. A kiskőrösiek már a 4. percben vezetést szereztek Csatlós László révén (1-0), de a kecskemétiek már a 10. percben kiegyenlítettek (1-1).

A kiskőrösiek ezt követően mezőnyfölényben voltak, de sok hibával játszottak. A mérkőzés szempontjából döntő volt, hogy a kiskőrösi csapatból Kovács Kristóf mesterhármast ért el, és az ő vezérletével nyerték meg a találkozót 4-1-re. Fontos megemlíteni, hogy Kovács Kristóf szabadrúgásból tudott két gólt is elérni, nagy kapushibákat követően. Ezzel a győzelemmel a kiskőrösiek 6 mérkőzésen szerzett 12 ponttal jelenleg a tabella második helyén állnak.

Szlovák László – Kiskőrösi LC edzője (U14):

-Sajnos ma egy kicsit döcögött a játékunk, sok hibával fociztunk, de a legfontosabb, hogy nyerni tudtunk. Jó eredmények után vártuk ezt a találkozót, hiszen zsinórban nyertünk három mérkőzést és reméltük, hogy folytatni tudjuk a sorozatunkat. Kiszenvedtük ezt a győzelmet, ami után a következő fordulóban szabadnaposak leszünk, és október 22-én Dunaújvárosban lépünk pályára. Úgy gondolom, hogy a bajnokságból a dunaújvárosiak és a bajaiak kiemelkednek, akik mögé szeretnék odaérni, és akár az ezüstérmet megszerezni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS