Ahogy korábban megírtuk, a Kiskőrösi Óvodák Erdőtelki Óvodája elnyerte idén az Állatbarát Óvoda címet. Azóta volt már náluk méhész nap, és tartott bemutatót Kósa Gyula is.

Most ifj. Gmoser István képviselő meghívására az óvodások meglátogatták az István Lovastanyát. Isti saját maga ment el az ovisokért, akik dalok éneklése közepette érkeztek meg a tanyára. Már az odavezető út is kalandos volt számukra, hiszen Tamás Szilvia vezető óvónő rengeteg mesével és dallal készült az állatsimogató programhoz. A gyerekek így rengeteget tanultak a lovakról, libákról, kutyákról, macskákról és magáról a tanyasi életről is.

Bizony az állatok hallása igen kifinomult. Nem is hangoskodtak a kis ovisok
-Hirdetés-

Fontosnak tartom az állatok megismertetését, az állatok szeretetének tanítását már egész kicsi kortól. Mivel a körzetemben kiemelt figyelmet szentelek az EGYMI-nek és az Erdőtelki Óvodának, így nem volt kérdés számomra, hogy meghívom az óvodásokat amikor a programjaink engedik. AZ EGYMI többször is megfordult már a tanyán. Most pedig Tamás Szilvia óvónővel egyeztettünk, hogy nemrég volt az Állatok világnapja, így ezzel kapcsoltuk össze a mai napot. ” – mondta ifj. Gmoser István.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS