Írta: vira

Újvidéki hallgatók érkeztek szakmai gyakorlatra a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziuma és Technikumának tanterületére. A határon túlnyúló szakmai gyakorlat szeptember első hetében vette kezdetét városunkban, mely keretén belül több turnusban érkeztek diákok Kiskőrösre, hogy elsajátíthassák és fejleszthessék tudásukat.

-Hirdetés-

– A megye közgyűlésének alelnökétől kaptunk egy megkeresést arra vonatkozóan, hogy újvidéki egyetemisták jönnének Magyarországra gyakorlatra. Ez egy határon átnyúló program, a Szabadka-Horgosi borvidék és a Duna borrégió (a Csongrádi, Hajós-Bajai és Kunsági borvidékeket öleli fel) között. Erre a területre jönnének fiatalok, egészen 41 éves korig bezárólag – mondta el Filus János, szaktanár. 

A tanterületre érkező diákok a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledve kötelesek elvégezni egy szakmai gyakorlatot diplomájuk megszerzéséhez. Ennek céljából érkeztek hazánkba, ahol nagyon sok mindent tanultak. 

– Leszedtük és feldolgoztuk a szőlőt. A cefrekezeléstől a préselésen keresztül a must tisztításán át az irányított erjesztésnek minden folyamatával megismerkedtek. Voltak bent laboratóriumban. Alapvető borászati mérések közül egy párat megcsináltak. Ezen kívül voltunk a Boranal Kft.-nél üzemlátogatáson, ahol a pezsgőtechnológiát nagyon szépen elmondták nekünk. Volt részünk pezsgőkostolóban is, míg az István Borháznál a térség sajátosságaival ismerkedhettek meg – tette hozzá.

Filus János azt is elmondta, hogy a szerb és a magyar borok között nincs nagy különbség. 

– A Szabadka-Horgosi borvidék talaja pont ilyen gyenge homoktalaj, mint a miénk. Tehát a kövidinkát és a pozsonyi fehéret ők is felhasználják. Az ezekből készült borok is hasonló karakterűek, mint a mieink. 

A kiskőrösi diákokat november elejétől várják Szerbiába. Filus János reméli, hogy a kialakított kapcsolat gyümölcsöző lesz, hiszen a szőlész-borász tanulók ismerete csak tágul a különböző országokban kialakult szokások és módszerek elsajátításával. 

Forrás: Kiskőrös TV  

MEGOSZTÁS