A kiskőrösi Küzdősportok Házában már 2008 óta dolgoznak a Kiskőrösi Fighterek Bács-Team sportolói. A foglalkozások két csoportban folynak, a fiatal 4-8 évesekkel heti kétszer egy órában, a nagyobbak, idősebbek alkotta csoporttal pedig heti kétszer két órában foglalkoznak.

A Kiskőrösi Fighterek Bács-Team vezetője Csanády-Varga Zsuzsanna elmondta, hogy már közel 15 éve vezeti az egyesületet, amely edzéseit elsősorban kiskőrösiek látogatják, de vannak csengődi és solti tagjaik is. Az edzéseken általában 20-22 fő részvételével gyakorolnak, melyeket mintegy 40-en látogatnak rendszeresen.

Csanády-Varga Zsuzsanna
-Hirdetés-

A kezdőkkel és a fiatalabb csoport tagjaival az alaptechnikákat, illetve a koordinációs mozgásokat, a 10 éveseknél idősebbekkel pedig már komolyabb munkát is végeznek. A küzdősport kesztyűs sportágát gyakorolják a kick-box és thai-box technikákat alkalmazva, melyek során egy korábbi versenyzőjük, Lucza Gábor szokott a segítségére lenni. A foglalkozások során az egy órás bemelegítést követően végeznek a sportágnak megfelelő gyakorlatokat, kesztyűznek vagy a különböző eszközöket használva próbálják elsajátítani a rúgásokat, ütéseket.

A klub vezetője megemlítette, hogy van néhány fiatal a tagjaik között, akik a későbbiekben akár a versenysportban is megmérettethetik magukat. Kiemelte, hogy az egyesület minden olyan tárgyi eszközzel rendelkezik, ami szükséges egy versenyre való felkészítéshez.

A kick-box és thai-boksz iránt érdeklődők ilyen szándékukat jelezhetik a Kiskőrösi Fighterek Facebook oldalon, vagy személyesen jelentkezhetnek az edzések idején a Thököly utcai Küzdősportok Házában hétfői napokon 17.00-20.00, szerdánként 18.30-20.30, pénteken pedig 16.00-17.00 óra közötti időben.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS