A Kiskőrösi LC női labdarúgó csapatai közül az U15-ös lányok a korosztályos megyei bajnokságban szerepelnek. Az együttes a 10 csapatos bajnokság őszi szezonjában november 4-én játszotta le utolsó hazai találkozóját.

-Hirdetés-

A kiskőrösi fiatalok ezen a játéknapon a Bácsalmási PVSE gárdáját látták vendégül, akik ellen 9-3-ra (6-0) nyertek: Flórián – Galambos, Herceg V., Vlcskó, Csernik, Ilyés, Lucza. Csere: Jaksa. A találkozó már az első félidőben eldőlt, amikor a kiskőrösiek szervezetten védekeztek és kevés lehetőséget adtak a gólszerzésre a bácsalmásiaknak.

A hazai csapat helyzetkihasználása ebben a játékrészben kiváló volt, miután szinte minden nagyobb lehetőségüket gólra váltották. Szünet után is a kiskőrösiek voltak fölényben és ugyan kaptak három találatot, de újabb gólokat szerezve ilyen nagy arányban is megérdemelten nyertek 9-3-ra. Ezzel a győzelemmel a kiskőrösi csapat a tabella 4. helyén áll 10 ponttal és az őszi záró fordulóban majd a második helyezett bugaciakhoz látogatnak.

Makó Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-A mai napon abban bíztam, hogy meggyőző játékkal tudunk nyerni. Sajnos hullámvölgyben vagyunk, így nagyon ráfért a lányokra ez a szép, nagy gólkülönbségű győzelem. Az ősszel kikaptunk olyan gárdáktól, akiket a tudásunk alapján le kellett volna győznünk, így mindenképpen van hiányérzet bennem a teljesítményünk és az elért eredményeinket tekintve. Ma végre azt láttam, hogy mentek a gyors passzok és végre a helyzeteinket jó arányban váltottuk gólokra, ami hiányzott belőlünk a korábbi mérkőzéseken. A második félidőben talán már a nagy előnyünk birtokában egy kicsit túlzottan is nyugodtak voltunk, ami miatt elkerülhető gólokat kaptunk és kimaradt néhány helyzetünk. Örülök a győzelemnek, amit jó játékkal arattunk és bízok abban, hogy az utolsó idei mérkőzésünkön az élcsapatnak számító bugaciak otthonában szépen tudjuk zárni az őszi szezont.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS