November 5-én szombaton délután 16 órára várták a vendégeket a Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai a Piri-Para Alkotóházba, ahol egy új mesélős, nótázós sorozatot indítottak, melynek első felvonása szombaton délután került megrendezésre.

-Hirdetés-

Az egybegyűlteket Kisléghy Györgyné Ágnes köszöntötte egy szép verssel, melyet a Rejtett Rímek című verseskötetből olvasott fel. A könyvről tudni kell, hogy kétrészes kötetben gyűjtötte össze Akasztó verskincseit, a 2000-es évek elején.

A mesélő esték első vendége Suhajda Simon volt, aki gyűjteményéből hozott el több látványos darabot és mesélt a juhászkodás szokásairól, híres eszközeiről és az akasztói állattartásról is.

Szó esett a jellegzetes pásztorkodás segédeszközeiről, mint például a suba, kolomp, karikás ostor, juhász kampó, melyet a jelenlévők a kezükbe vehettek és testközelből is megnézhettek. Továbbá beavatta az érdeklődőket a juhászat rejtelmeibe. Érdekes történeteket hozott a jelenből és a régmúltból is egyaránt, illetve fotókat is mutatott,  melyeken az akasztói juhászok voltak láthatóak. Suhajda Simon a 2000-es évek elején járta a községet és gyűjtötte a juhászkodás eszközeit, ruhadarabjait. Suhajda Simon aktív szervezője az akasztói pásztorjátéknak is, mely a községben azt jelenti, hogy december 24-én hajnalban útrakelnek a település utcáin és kolompolással hirdetik a karácsony eljöttét.

Az esemény baráti beszélgetésekkel és nótázással folytatódott, melyhez a talpalávalót Martinkovics Tibor szolgáltatta harmonikájával.

A következő ilyen alkalom januárban lesz az Akasztói Piri-Para Alkotóházban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS