A Tázláron lakó, vagy életvitelszerűen ott tartózkodó közel 400 fő meghívott vendégből 180 fős vendégsereg érkezett a művelődési ház nagytermében megrendezett rendezvényre. A műsort a helyi Iskola kórusa, tanulói, a Rozmaring Asszonykórus és a Tázlári Citerazenekar szolgáltatta.
A nagy terem falait a Kézimunka Klub csodálatos alkotásai díszítették

Bán Róbert polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a település az idősek életét napról napra segíti a tanyagondnoki szolgálattal, az idősek szociális házi segítségnyújtásával, a szociális étkeztetéssel. A település ebben az évben szeretne létrehozni egy szolgáltatást az idősek nappali ellátására is. Továbbá szeretne majd pályázati forrásból felújítani egy olyan épületet, ami hosszú távon otthon adna ennek a szolgáltatásnak, a jövőben.

Az idősek szép, gyöngyből fűzött angyalkát vihettek haza, amit ajándékba kaptak
-Hirdetés-

A segítő kezek program keretében a jövő évben is tervezik az idősek segítését a napi kapcsolattartással, a kiosztott laptopokon keresztül. Támogatják a rászoruló nyugdíjasokat a szociális tűzifa pályázat keretében biztosított tüzelővel is. A nyugdíjas kluboknak pedig nemcsak a tázlári művelődési házban, hanem a Tázlár-felsőtelepi művelődési házban is helyet biztosítanak, amelyet nemrégen újítottak fel.
Aki pedig szeretne délutánonként közösségben sétálni az a Nordic Walking botos csoporttal szerdánként lehet kisebb-nagyobb sétákat a faluban és a falu körül.

A nap lebonyolításában segített minden önkormányzati dolgozó

A műsor végén köszöntötték a legidősebb jelenlévő nyugdíjasokat is, aki a férfiaknál a 88 éves Hazai József bácsi volt, a nőknél pedig a 91 éves Csontos Elekné Ilonka néni.
Részükre a polgármester és az alpolgármester ajándékcsomagot és virágcsokrot is adott az oklevél mellé.

A többi jelenlévő 85 év feletti nyugdíjast pedig egy szál virággal és egy oklevéllel köszöntötték.
A 90 év felettieknek pedig egy ajándékcsomagot fog eljuttatni az önkormányzat.

A műsor konferálását Tóth Csaba kisbírónak köszönhették
A polgármester, illetve az idősek köszönetüket nyilvánították ki az önkormányzat dolgozóinak, segítségükért.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (112 db kép)
MEGOSZTÁS