Az ATV Hazahúzó műsorában újabb 45 perces videóanyag készült Kiskőrösről, melyben interjúrészleteket és bemutatásokat is hallhatunk, Kiskőrös további látványosságai címmel.

-Hirdetés-

Az ATV stábja Kiskőrösön folytatta kirándulását, hiszen ez a Dél-Alföldi település még rengeteg látnivalót tartogatott. Az első részben a Kiskunság szívében, Petőfi szülővárosában barangoltak, s látogatást tettek:

a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban,
a János Vitéz Látogatóközpontban, 
a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben,
és a Kakaspörkölt-főző Fesztiválon is, ahonnan 
az Old Car Museumba látogattak, majd a
Bagatell Nextben pihentek meg. 

Rozsi Marianna műsorvezető az egyes helyszíneken: Dr. Filus ErikávalTakáts GézávalDomonyi László polgármesterrel, a Kakaspörkölt-főző Fesztivál versenyzőivel, résztvevőivelBognár Dáviddal és Kuti Gáborral beszélgetett.

Ezúttal az Úttörténeti Múzeum páratlan úthengergyűjteményébe látogattak, majd a kiskőrösiek kedvelt szabadidős helyszínéhez a Záportározó-tóhoz mentek. Ezután a város egyik közkedvelt cukrászdájában a Bim-Bamban néztek körbe a sütemények között. Az édes percek után pedig meglátogatták Krámer Iván magángyűjtőt, aki Petőfi és Kossuth relikviákat őriz otthonában. Barangolásukat a Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdőben folytatták. Kiskőrösi kirándulásukat a Szentpéteri Borpincében zárták. 
Kapcsolódó cikk
Elképesztő Petőfi- és Kossuth-gyűjteménnyel rendelkezik a kiskőrösi magángyűjtő
Elképesztő Petőfi- és Kossuth-gyűjteménnyel rendelkezik a kiskőrösi magángyűjtő
Krámer Iván nyugalmazott alezredes közel 50 éve gyűjti a dualizmus korához kapcsolódó relikviákat. A 2006 óta Kiskőrösön élő magángyűjtő mára...

Rozsi Marianna műsorvezető az említett helyszíneken: Szászi Andrással, Tóth Anettel, Németh Nettivel, Krámer Ivánnal, Pivarcsiné Nuszpel Bernadettel, Kothencz Lajossal, Fórizs Csabával, és Szentpéteri Attilával társalkodott. 

A Kiskőrösről szóló műsor első része IDE kattintva tekinthető meg, míg a második ITT

Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS