Nem kell bírságtól tartania annak, aki 2023 januárjától otthon felejti a jogosítványát vagy a forgalmi engedélyét, ugyanis egy törvénymódosítás szerint ezeket a rendőrök a közúti ellenőrzéskor már elektronikusan is ellenőrizni tudják.
2023. január 1-től nem jár bírság azért, ha közúti ellenőrzéskor valaki nem tudja felmutatni jogosítványát vagy forgalmi engedélyét, mert azt a rendőrök egy elektronikus eszközzel le tudják ellenőrizni, adott esetben pedig bevonhatja a vezető jogosítványát, vagy kivonhatja a forgalomból a járművet.
 
A jelenleg érvényes jogszabályok szerint szabálysértést követünk el, ha nem tudjuk felmutatni akár a forgalmi engedélyt, akár a jogosítványt. Ilyen esetekben a rendőr dönthet úgy, hogy szóbeli figyelmeztetéssel továbbenged, rosszabb esetben minimum ötezer, de akár 50 ezer forint helyszíni bírságot is kiszabhat. Aki ezt nem fogadja el, azzal szemben szabálysértési eljárást indítanak, amely akár 150 ezer forint bírsággal is járhat.
 
Fontos azonban megjegyezni, hogy a könnyítés nem mindenkire vonatkozik. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik, tehát ha valakinek magyar jogosítványa van, de külföldi rendszámú autót vezet, januártól a jogosítványát nem, de a forgalmiját fel kell majd mutatni a rendőrnek.
 
A Totalcar korábbi cikkéből kiderült, hogy a külföldiek vezetői engedélyét elektronikusan továbbra sem tudják majd ellenőrizni, így nekik a jogosítványt is maguknál kell tartaniuk. Az okmányok fizikai kiállítása azonban továbbra is szükséges marad, mivel a magyar állampolgároknak külföldön fel kell tudniuk mutatni azokat.
Abban az esetben, ha a jogosítványt vagy a forgalmi engedélyt elvenné a helyszínen a rendőr, azt jövő januártól már pár kattintással megteheti. Így a jogosítvány bevonása vagy a jármű forgalomból való kivonása ezt követően szerepelni fog az elektronikus nyilvántartásban.
 
Az Országos Rendőr-főkapitányság Telexnek adott válaszában aztközölték, a rendőrök már évek óta elektronikusan ellenőrzik a Belügyminisztérium nyilvántartásában szereplő adatokat a náluk lévő kéziszámítógéppel. Így néhány kattintással kideríthetik, hogy érvényes-e egy magyar rendszámú gépjármű műszaki vizsgája, van-e rajta kötelező biztosítás, nem körözik-e, esetleg nem vonták-e ki korábban a forgalomból.
 
 
 
Forrás/Szöveg: index.hu
Kiemelt kép: illusztráció
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira