A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül a serdülő lányok az Országos Serdülő Kézilabda Bajnokság III. osztályában szerepelnek. Az együttes a jó őszi eredményeknek köszönhetően a bajnokság élcsapatai között szerepel, a harmadik helyen vannak és azon három gárda közé tartoznak, akik 10 ponttal vezetik a tabellát.
A csapat legutóbb november 16-án hazai környezetben fogadta a Törökszentmiklós együttesét, akik ellen 26-24-ra (16-12) nyertek: Madácsi – Karf 4, Csenki, Németh I., Fazekas 16, Vida 2, Csóka 3. Csere: Csatlós (k), Baticz, Ilia 1, Kálmán, Pálinkás.
A vendégek a mérkőzés előtt azonos pontszámmal álltak a kiskőrösiekkel a tabellán, így nagyon fontos volt minkét gárda számára a győzelem. Az első félidő 5-5-ig szoros volt és egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Ezt követően a kiskőrösiek jutottak előnyhöz, és már 16-10-re is vezettek, amikor a szünet előtt tudták két gólt dobva szorosabbá tenni az eredményt a vendégek.
A második félidőben a 45. percben már 23-16-ra vezettek a hazai lányok és úgy tűnt, hogy eldőlt a találkozó. A mérkőzés végére azonban sorra maradtak ki a hazai gólhelyzetek, és a védekezésben elkövetett hibák miatt az 58. percben már csak egygólos volt a hazai előny (25-24). Az izgalmas végjátékban, a felfokozott hangulatban előbb piros lappal kiállították a vendégek reklamáló edzőjét Kapás Krisztiánt, majd a törökszentmiklósiak játékosa Tsiriak Viktória is piros lappal a kiállítás sorsára jutott az utolsó fél percen belül elkövetett szabálytalansága miatt. A történtek után megítélt hétméterest a hazai csapat legjobbjának számító Fazekas Laura értékesítette, amivel 26-24-re nyertek a kiskőrösiek.
Markó-Czérna Bianka – Kiskőrösi NKSZSE edzője:
-Azt tudtuk, hogy egy jó ellenféllel találkozunk a mai napon, de nem ismertük őket, így a saját játékunkat próbáltuk a pályára vinni. Amikor az első félidőben többgólos vezetésre tettünk szert, akkor egy kicsit talán túlzottan is megnyugodtunk, nem volt a játékunk teljesen összhangban és a hibáinkból gólokat dobott az ellenfelünk. Vannak olyan posztjaink, amelyeknél nem nagyon tudunk megfelelő cserejátékossal beszállni a mérkőzésbe, ami kihagyott helyzetekben és a védekezésünkben is sajnos megmutatkozott. A találkozó végére talán egy kicsit el is fáradtunk, ami miatt több gólt is kaptunk és szoros végjátékban tudtunk nyerni. Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg a mai napon, ami a dobogóért folyó harcban sokat számíthat.
Fotógaléria: