Élcsapatok rangadójára került sor a soltvadkerti sportcsarnokban november 19-én megrendezett megyei I. osztályú férfi kézilabda mérkőzés alkalmával. Ezen a napon a bajnokság 8. fordulójában a tabellát veretlenül vezető Soltvadkerti TE-BS Plastic csapata a dobogós helyekért küzdő Kalocsai KC együttesét látta vendégül.

A mérkőzés nagy küzdelmet, szoros csatát és a soltvadkerti csapat 29-28 (12-15) arányú győzelmét hozta: Csernák – Ürmösi, Opauszki P. 6, Thiesz, Szabó M. 5, Bakai 6, Borboly 3. Csere: Vizi (k), Balla, Pálinkás 3, Nyerges, Veppert, Marosi 2, Kincses 4, Piller.

-Hirdetés-

A találkozó első félidejének nagy részében 1-2 találattal a kalocsaiak vezettek és 8-8-nál sikerült kiegyenlíteniük a hazaiaknak, de a nem jól záró védekezés miatt a vendégek ötgólos előnyre tettek szert (10-15), és háromgólos előnnyel vonulhatott pihenőre a kalocsai gárda (12-15).

A szünet után a 36. percben nehezítette a soltvadkertiek helyzetét, hogy egy védekezésben elkövetett szabálytalanság utána talán kicsit túlzott szigorral a soltvadkerti Marosi Dávidot piros lappal kiállították a játékvezetők. A kalocsaiak nem sokkal később Bakai Gábort „rendezték le”, aki vérző szájjal jött le a pályáról, de ott a piros lap elmaradt.

A nagyon kemény mérkőzésen fokozatosan dolgozta le hátrányát a soltvadkerti csapat, és az 51. percben a vezetést is átvették (25-24). A végjáték igen izgalmasra sikerült, amikor 28-28-nál fél perccel a vége előtt jutott hétmétereshez a soltvadkerti csapat, melyet Opauszki Péter váltott gólra (29-28). Az utolsó másodpercebben még a hazai kapus, Csernák Gábor óriási bravúrral hárított ziccert, és egy kalocsai időn túli szabaddobással zárult a találkozó, amely után elakadt a labda a hazai sorfal kezein.

Győzelmének köszönhetően a soltvadkerti együttes továbbra is veretlenül vezeti a bajnoki tabellát 8 mérkőzésen szerzett 15 ponttal.
Szabó Tamás (a képen jobbra)
Szabó Tamás – Soltvadkerti TE-BS Plastic edzője:

-Nagyon rossz előjelekkel indultunk neki a mérkőzésnek, hiszen úgy volt, hogy négy meghatározó játékosunkra sérülés és egyéb okok miatt nem számíthatok majd a mai napon. Ez egy kicsit rányomta a bélyegét a találkozó elején a játékunkra, de fokozatosan jöttünk bele a mérkőzésbe és a végén nagy küzdelemben tudtunk nyerni. Az első félidőben lassan kézilabdáztunk, és a védekezésünk tekintetében nem voltunk elég zártak, ami miatt több elkerülhető gólt kaptunk. A második félidőre feljavult a védekezésünk, ami döntően befolyásolta a végeredmény alakulását. Az utolsó negyed órában tudtuk azt a játékot nyújtani, amit elterveztünk. Úgy gondolom, hogy egy rangadóhoz mérten kőkemény mérkőzésen arattunk nagyon fontos győzelmet.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS