Első alkalommal rendeztek Akasztón Mikulásfutást 2022. december 3-án szombaton, melyen a hidegebb időjárás ellenére is közel ötvenen vettek részt. Nevezési díj nem volt. Nevezni egy cipős doboz ajándékkal lehetett, illetve feltétel volt még, hogy mikulás sapkában kellett teljesíteni a kitűzött távokat. Így a sport népszerűsítése mellett a jótékonyságot sem hagyták figyelmen kívül a szervezők.

Az eseményen két távon indulhattak a résztvevők, akik között voltak fiatalok és idősek egyaránt. Sok anyuka is érkezett a gyermekeivel, így többen babakocsival futották le a kitűzött távokat. A hosszabb távot teljesítők a Akker-Tüzépig szaladtak, ahol kaptak egy pecsétet, majd visszafutottak az Akasztói Művelődési Ház elé, míg akik a rövidebb szakaszra vállalkoztak, ők az Oroszi Műhelyig futottak, illetve sétáltak, majd pedig vissza.

-Hirdetés-

A célba érkezést követően emléklappal és külön erre az eseményre készített befutóéremmel is kedveskedtek az indulóknak a szervezők, és mindezeken felül meleg teával és finom pogácsával is várták a futókat. A gyereket a Művelődési Házban ugrálóvár is várta.

A rendezvény elérte a célját, hiszen mindenki jókedvűen és sportosan távozott az eseményről, és sok-sok cipősdoboznyi ajándék is összegyűlt.

A napnak azonban a sporteseménnyel nem volt vége, hiszen délután négy órától Mikulás Partyra hívták a lakosokat az Akasztói Művelődési Ház dolgozói, illetve az Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Volt forralt bor, meleg tea, sülkolbász, sült krumpli és kürtös kalács is.

A Télapó is megérkezett a gyermekek nagy örömére szombaton délután Akasztóra. Az eseményen az ünnepekhez közeledve a Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai kézműves termékeiket kínálták a jelenlévőknek, ami remek ajándékként is szolgál.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (74 db kép)
MEGOSZTÁS