A Mikulás érkezését váró gyerekek izgatott zsivajtól és boldog kacagásától volt hangos a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár 2022. december 4-i délutánján.
A rendezvény alkalmából a soltvadkerti buszmegálló melegedőjét is hangulatosan berendezték és feldíszítették a kulturális központ munkatársai, hogy még az utazóknak is kellemessé tegyék ezt a napot.
A színházteremben, pedig az utolsó pótszékig megtöltötték a helyiséget a Mikulásra kíváncsi apróságok.
De nem kellett sokáig várakozniuk, mert a művelődési központ munkatársai közreműködésével aBecsületes megtalálók című mesejátékban, színre is lépett mindenki kedvence, a Mikulás.
-Hirdetés-
A kedves kis történetben, Kele és Kótya, a két rosszcsont tört borsot a Télapó orra alá. De mint minden mesének, ennek is „happy end” lett a vége, mert a „nagyszakállú” természetesen mindent megbocsát.
Az előadást követően elérkezett a pillanat, amire minden gyermek várva várt. A Mikulás kiosztotta a hosszú oszlopban felsorakozott apróságoknak az ajándékokat. A bátrabbak közös fotót is készíthettek vele.
Ezután a központ előterében megterített asztalon a gyerekeket sütemények, és illatos kakaó várta, a felnőtteket pedig fűszeres forralt bor.
A délutáni program következő része a Mese a Hóvirágról című kisfilm vetítése volt, amit ismét a színházteremben nézhettek végig az érdeklődők.
A mesedarabokat a kulturális központ munkatársaiból alakított, Vadvirágok elnevezésű amatőr színjátszó csoport előadásában tekinthettük meg.
A darabokban szerepeltek: Csaboda Nikoletta, Pintér Johanna, Babijanovicné Szabó Erika, Rádiné Láng Mónika, és Légrády Andor. A mesélőHamar Anitavolt, technikusként pedigSchöffer Beátasegédkezett. A forgatókönyveketPájer Ildikóírta, a kisfilm pedig Mátyus Lajos operatőr közreműködésével készülhetett el.
A mesedarabok különlegessége, hogy a jelmezeket és a díszleteket isa kulturális központ munkatársai készítették.