November vége köztudottan az adventi időszak kezdete. Egy óvodás számára ez a Mikulás közeledtének, érkezésének ideje.

A Kiskőrösi Óvodák hagyományához híven december 5-én -a Mikulás érkezése előtt egy nappal- a kiscsoportba járó gyermekek szülei és nagyszülei -ami idén a Dominó csoport szülő közösségét jelenti- örvendeztették meg az óvoda lakóit a Télapó hógömbje című meseelőadással.

-Hirdetés-

A próbák már korábban elkezdődtek, remek lehetőséget biztosítva a szülők megismerkedésére, kooperációjára. Azok, akik szerep nélkül maradtak, szívesen kivették a részük a fesztelen próbákon a dekoráció és a kellékek beszerzésével, tökéletesítésével. A közös munka felszabadultan, jó hangulatban telt.

A mesét követően a mese Mikulása örömmel fogadta az óvodába járó csoportok dalait, és verseit, amiket kifejezetten a Mikulás érkezésének tiszteletére sajátítottak el, ahogy a „Szedd alá” aerobik tehetségműhely résztvevői is kedveskedtek egy táncos produkció előadásával, felkészítőjük, Ősziné Dulai Zsuzsa segítségével. A bátor produkciókat a Mikulás szaloncukorral és kedves, dicsérő szavakkal jutalmazta.

Az előadás végén a pedagógusok számára is kijutott a meglepetésből, személyre szóló ajándékok átadásával, amiért a Szülői Munkaközösségnek tartoznak hálával. A Mikulás elköszöntekor buzdította a gyerekeket a helyes, szófogadó magatartásra és megígérte, hogy jövőre újra eljön, ha a gyerekek viselkedésükkel kiérdemlik érkezését. A Mikulást egy közös dallal búcsúztatták a gyerekek.

A Kőrisfa óvoda kollektívája ezúton is köszöni, hogy a szülői közösség megörvendeztette a gyermekeket ezzel csodás ünnepi hangulatot teremtő mesével.

Szöveg és fotók: Kőrisfa óvoda / a fényképeket Csősz Gábor készítette 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (78 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira