A fürdőzés szerelmesei megyénkben télen is otthon érezhetik magukat, hiszen számos termál- és gyógyfürdő várja a kikapcsolódni vágyókat. Az energiaárak emelkedése miatt azonban több helyen megváltozott a nyitvatartás.

A Halasthermál Gyógyfürdő nyitvatartása nem változik, csupán a szauna használatát korlátozzák. A halasi fürdőben már évekkel ezelőtt elkezdték csökkenteni az energiafelhasználást részben a termálvizes fűtéssel – mondja Hugyecz Sándor, a Halasthermál Kft. ügyvezető igazgatója. A fürdőt 6 és 21 óra között vehetik igénybe a látogatók, sőt pénteken és szombaton éjszakai fürdőzésre is van lehetőség 20:30-tól. A kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben is a megszokott nyitvatartás szerint várják a vendégeket: mindennap 9-től 19 óráig. „A nehezebb helyzet ellenére úgy döntöttünk, hogy továbbra is igénybe vehető valamenynyi szolgáltatásunk, és megtartjuk a népszerű péntek-szombati éjszakai fürdőket is” – hangsúlyozta Juhász Sándor fürdővezető.

-Hirdetés-

A lakiteleki Gabriella Gyógy és Strandfürdő október 3. és április 30. között a téli nyitvatartás szerint üzemel. A fürdőbe 10 és 19 óra között várják a látogatókat. A szaunavilág-részleget október 3-ától azonban csak szerdától vasárnapig látogathatják, 10 és 19 óra között.

A ballószögi Aranykor Wellness- és Termálfürdő nyitvatartása szintén változott. A honlapjukon közzétett információ alapján keddtől csütörtökig 10-től 19 óráig, pénteken 10-től 24 óráig, szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között várják a fürdőzőket.

A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő november 5-én az őszi karbantartási munkálatok után újra megnyitotta kapuit. Mindennap 8-tól 20 óráig várják a vendégeket – tájékoztattak a gyógyfürdő honlapján.

Kapcsolódó cikk
Kiírták a közbeszerzési eljárást a fürdő fejlesztésének előkészítése kapcsán
Kiírták a közbeszerzési eljárást a fürdő fejlesztésének előkészítése kapcsán
Magyarország Kormánya egy a gazdaság újraindítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról szóló kormányhatározat alapján a kiskőrösi fürdő előkészítése projekt finanszírozására 510...

A tiszakécskei Barack Thermal Resort nyitvatartása változatlan. A gyógy- és élményfürdőrészleg vasárnaptól csütörtökig 9 és 20 óra között, pénteken és szombaton 9-től 22 óráig látogatható. A szaunavilág vasárnaptól csütörtökig 10 óra és 19:45 között, pénteken és szombaton 10:00–21:45 között tart nyitva.

Tiszakécskén a Kerekdombi Termálfürdő október 1-jétől csak a meghirdetett szaunaprogramok alkalmával tart nyitva – olvasható a fürdő honlapján, ahol a szaunaprogramok időpontját is közzéteszik. A Kecskeméti Fürdőbe mindennap 6:00 és 20:30 között várják a vendégeket. A szaunavilág szolgáltatásai hétfőtől csütörtökig 14-től 20:30-ig vehetők igénybe, péntektől vasárnapig 10 órától 20:30-ig várják a szaunázni vágyókat.

A Kecskeméti Fürdőben az éjszakai fürdőzések elmaradnak – olvasható a fürdő Facebook-oldalán.

A Félegyházi Termál Parkfürdőben december 31-ig csökkentett nyitvatartással várják a látogatókat – mondta Kelemen József, a Félegyházi Termál Parkfürdő vezetője. A gőzkabin-szolgáltatást jelenleg nem lehet igénybe venni, és a szauna is csak hétvégén használható. A fürdő 2023. január 1. és május 31. között zárva tart. Addig hétfőtől csütörtökig 6-tól 18 óráig, pénteken 6 és 20 óra között, szombaton és vasárnap 9-től 20 óráig várják a vendégeket.

A Kalocsai Csajda Gyógyfürdő és Uszoda már október 17-én bezárta kapuit a téli időszakra. A gyógyászati részleg fűtési rendszerének tervezett átalakítási lehetőségeit most vizsgálják. A fürdőzés előtt érdemes az intézmények honlapján tájékozódni a nyitvatartás esetleges változásai miatt.

Szöveg: Bács Megyeháza 3/2022 (december) 
Kiemelt kép: illusztráció (https://medences.hu/) 

MEGOSZTÁS
Írta: vira