A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kecel FC csapata az őszi szezont az 5. helyen fejezte be 13 mérkőzésen szerzett 5 győzelemmel, 2 döntetlennel, 6 vereséggel, 23-28-as gólaránnyal, 17 ponttal. Az együttes hullámzó teljesítményt nyújtott a bajnokság első felében, melyről Pandúr László az együttes szakmai igazgatója nyilatkozott.
Pandúr László
A nyári felkészülést milyen kerettel és hogyan végeztétek el?

-A nyári felkészülésünkre egy sikeres tavaszi szezon adta meg az alaphangulatot. Itt utalnék vissza az előző tavaszi szezonra, amely sikerekben gazdag volt. Ekkor a bajnokságban tényezőkké váltunk, senki nem mehetett biztosra ellenünk. A megszerzett 16 ponttal visszakerültünk a középmezőnyhöz. Megnyertük a Bács-Kiskun megye kupát, felkerültünk a MOL Magyar kupa országos főtáblájára, és a megyei gólkirályt is mi adtuk. Ezek tudatában és fényében kezdtük el a nyári felkészülést, amely vegyes kimenetelű lett végül. Az edzések jók, kemények voltak, de az edzés látogatottsági létszámmal már itt is adódtak problémák igazi amatőr csapat képét mutatva. Ide értve a csapat tagjainak nagyszámú nyaralásait, szabadságolásait, munkahelyi elfoglaltságait, majd a játékoskeretben történt változásokat. Felkészülésünket gyorsítani kellett azzal, hogy már az elején a MOL Magyar Kupa mérkőzésre is kellett kihegyezni a csapatot. Közben voltak távozóink, de erősítettük is a csapatot. Kellemetlenül érintett bennünket két meghatározó játékosunk, Sibalin Dániel és Marushka Vitalij távozása közvetlenül az igazolási szezon befejezése előtt – velük 25 bajnoki gól távozott a csapatból. Ezeket megelőzően a csapat megerősítéseként sikerült már leigazolni a volt szabadszállási házi gólkirályt, Gavula Leventét, majd a tapasztalt magasabb osztályokban megfordult (NB III, NB II) Bányai Róbertet, Soltvadkertről Dulai Mátét, és Kiskunhalasról Döbrentei Dávidot. Mint később kiderült, velük sikerült pótolni az eligazolt meghatározó játékosainkat.
A MOL Magyar Kupában a legjobb 64 közé jutásért játszott meccs közelsége és a felkészülés létszámhiányossága miatt is a MOL Magyar Kupában kiestünk. A csapat még nem volt teljesen felkészülve, összeszokva, teljesen kihegyezve erre a mérkőzésre. Mindezek ellenére itt is símán továbbjuthattunk volna, de rengeteg ziccert kihagytunk és 0-1-gyel kiestünk a Deszk csapatával szemben. A nyári felkészüléssel végül kialakult a 18 fős felnőtt keretünk, szükség szerint hozzácsatlakozva három ifistával és időnként a megye III-as keretből is jött két játékos. Ezen előjelekkel együtt célként a bajnokságban az őszi szezonra az első hat hely közé kerülést jelöltük meg.

Hogyan értékelnéd a csapat őszi teljesítményét?
-Hirdetés-

-A csapat őszi teljesítményét értékelve a többarcúság jellemzi. Nagyszerű eredménynek számít, hogy egy mérkőzés kivételével (Jánoshalma) minden hazai mérkőzésünket meggyőzően, az utolsó hármon (Kiskőrös 3-0, Kunbaja 1-0, Vadkert 2-0) gólt sem kapva megnyertünk. Idegenbeli mérkőzéseinken több döntetlent is elértünk és volt több balszerencsés mérkőzésünk is. Balszerencsés mérkőzésnek tekinthető a magasan listavezető Kiskunfélegyháza elleni idegenbeli mérkőzésünk, amelyen az első félidőben 0-3-ra elengedtük őket, a második félidőben pedig mindent egy lapra feltéve visszajöttünk 2-3-ra, ezután rúgtunk három kapufát. Így mégis egy nem megérdemelt balszerencsés vereséget szenvedtünk. Hasonlóan veszítettünk Kecskeméten a KLC ellen is. Nagy meccset játszottunk döntetlenre Akasztón, ahol a végén meccslabdánk volt, amit nem tudtunk értékesíteni. Tiszakécskén nagy szívvel 70 percen keresztül tíz emberrel a hosszabbításban a sírból hoztuk vissza a meccset döntetlenre Gavula Levente 93. percben szerzett találatával.

Van olyan egyéni teljesítmény vagy csapatrész, amelyet ki tudsz emelni?

-Kiemelném a Harta ellen 4-2-re megnyert hazai mérkőzésünket, amely talán a legjobb mérkőzésünk volt az őszi szezon folyamán. Hasonlóan jó teljesítményt nyújtottunk a 2-0-ra megnyert hazai Kalocsa elleni mérkőzésünkön és az utolsó három hazai megnyert mérkőzésünkön. A leggyengébb teljesítményünket talán a Lajosmizsén és a Baján elveszített meccseinken nyújtottuk, ezeken is az első félidőben jól teljesített a csapat, de a második félidőben különböző okok miatt símán kikaptunk. De a csapat itt is küzdött, Baján az első gólt mi szereztük, vezettünk, majd a végén szépítettünk, Mizsén is lőttünk gólt a végén, mentünk előre, de már szerencsénk sem volt. Egyéni teljesítmény tekintetében az új igazolások Gavula Levente és Bányai Róbert pótolni tudták az eligazoltakat, vezéregyéniségei a csapatnak. Jelenleg Gavula Levente vezeti a bajnokság őszi góllövő listáját, Bányai Róbert pedig hatalmas munkát végez a csapatban. Ki kell emelni az egyesület elnökének Vata Zalánnak játékosként történő reaktiválását, aki másfél év kihagyás után újra csatasorba állt, mert nagy szükség volt rá és a pályára visszatérve kitűnő szűrő és irányító munkát végez. Sokszor jött jól csapatunknak mindkét kapusunk kitűnő teljesítménye is. A csapat nagy erénye a nagy szívvel történő küzdeni tudás, amiben minden játékos jeleskedik. Sok nehéz helyzetből ez is segítette győzelemre csapatunkat. Ha kellett, keménységben is fel tudtuk venni a harcot bármelyik ellenfelünkkel, mint a Kunbaja, Soltvadkert vagy a Harta elleni találkozókon, viszont néha ennek hiánya is jellemzett bennünket. A csapat nem tudta még teljesen levetkőzni az előző szezonban is jellemző soknak tűnő eladott labdát, pontatlan passzt és a néha előforduló egyéni hibákat. Hátrányunk még ezáltal a relatíve sok kapott gól (28), hiszen a harmadik legtöbb gólt kaptuk, erényünk a küzdeni tudáson kívül a nagyon gyors játékosainkra épülő feltétel nélküli gyors támadó és a kontra játékunk. Viszont, ha kiemeltük a sok kapott gólt, akkor egy mérkőzés kivételével minden meccsen szereztünk gólt, zömében kettőt-hármat, a bajnokság csapatai közül az ötödik legtöbb gólt szereztük (22). Az őszi idény végére sérülések, betegségek, fegyelmezetlenségek miatt keretünkben tíz felnőtt mezőnyjátékos és a két felnőtt kapusunk maradt, így télen a keretünket célirányosan minőségben és mennyiségileg is fel kell töltenünk. Ez legalább 3-4 új játékost jelent, akikkel folyamatban van a megegyezés, de ide tartozik még a három ifjúsági játékosunk is.

-Az elért eredmények és a tabellán elfoglalt helyezés reális?

Az őszi szezon végére elért, tabellán elfoglalt 5. helyezésünk a célkitűzésünket igazolja és reálisnak mondható. Kis szerencsével, kevesebb egyéni hibával ez lehetne dobogós hely is. Viszont a tabella általunk elfoglalt helyezése körül igen nagy a tömörülés. Néhány győzelemmel bármely csapat dobogóra vagy dobogó közelébe kerülhet, ahogyan mi is, viszont néhány gyengébb eredménnyel sokkal lejjebb is lehet csúszni, ahogyan mi is voltunk lentebb. Mindezeket figyelembe véve csapatunk keretét feltöltve, megerősítve tarthatjuk az 5. pozíciót vagy e tekintetben még szebb is lehet a tavasz számunkra.

Hogyan alakul a csapat téli pihenője, mikor indulnak meg az edzések, lesz-e változás a játékoskeretben?

-A csapatunknak évzáró vacsorát tartottunk december 16-án. A téli pihenő alatt fakultatív programok, futás, erősítés, teremfoci lesznek. A jövő évi felkészülés kezdete 2023. január közepe, második fele.

MEGOSZTÁS