Az év utolsó hetében is történt halálos baleset. A gyorshajtók száma az ezret közelítette annak ellenére, hogy a rendőrség folyamatosan felhívja a közlekedőket figyelmét a jogkövető magatartásra.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminckét anyagi kárral járó baleset történt. Összesen tíz olyan karambol volt, amely sérülést eredményezett; nyolcan súlyosan, további tizenhárom ember pedig könnyebben sérült. 

-Hirdetés-

Az egyenruhások összesen huszonegy olyan autóssal szemben alkalmaztak alkoholszondát, akikről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Közülük ketten balesetben voltak vétkesek.

Az előző héthez képest némileg csökkent a gyorshajtók száma, azonban így is 957 olyan sofőr volt, aki nem tartotta be a KRESZ által előírt sebességhatárokat.

A KRESZ rendelkezései szerint járművel megfordulni csak úgy szabad, hogy a többiek közlekedését a sofőr ne akadályozza. A záróvonalat pedig járművel sem átlépni, sem érinteni nem szabad. Kérjük az autóvezetőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében mindig a hatályos jogszabályokat figyelembe véve, körültekintően, óvatosan vezessenek. Jogkövető magatartással, kellő odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek, elkerülhetőek.
… hogy mindenki hazaérjen!

Az új esztendőben is balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

Forrás: police.hu
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira