Sok járművezető gondolja úgy, hogy a gépjármű indításakor automatikusan működő nappali menetfénnyel jól látható a járművük, pedig ilyenkor csak az első lámpák égnek, a hátsók nem, szemben a tompított fényszóróval, ami elöl-hátul láthatóvá teszi a járművet, ezzel is segítve az esetleges balesetek elkerülését. A KRESZ is előírja a tompított fényszóró használatát, ami a jelenlegi időjárási körülmények között különösen fontos még nappali fényviszonyok mellett is.

-Hirdetés-

A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, de nem mindegy hogyan tesszük ezt. A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező. Ezt sok esetben nem helyettesíti az automatikusan felkapcsolódó nappali menetfény, hiszen az autó világításának nemcsak az a feladata, hogy megvilágítsa az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegye a járművet a többi közlekedő számára.

A ködfényszórót és a hátsó helyzetjelző ködlámpát már annál többen használják, de sok esetben nem megfelelően. Ugyanis csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha azt a látási viszonyok indokolják, mint például a ködös, párás időjárás. Azonban nem megfelelő használat mellett könnyen elvakíthat más sofőröket, ezért ne kapcsoljuk fel éjszakai csapadékmentes időben, forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan mögöttünk vagy előttünk halad.

Írta: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira