Mint arról korában már beszámoltunk, 2023. január 14-én szombaton Kiskőrösről jelentkezett a Kossuth Rádió „Országjáró” című műsora, melyben közel ötvenen szólaltak meg a Petőfi-kultusz témájában és Kiskőrössel kapcsolatban délelőtt 10:00-12:00, délután 14:30–17:30 között.

-Hirdetés-

Az Országjáróban a Petőfi szülőház előtt a KEVI 2.osztályos tanulói részletet szavaltak Petőfi Sándor: Nemzeti dal c. költeményéből a “Mi Petőfink” azaz Bánföldi Szilárd színművész nagy örömére. 

A Petőfi 200 Emlékévben Petőfi Sándor modern kori hasonmásával, Bánföldi Szilárd színművésszel bárhol találkozhatunk. Ha kedve tartja még Petőfi verset is szaval mint ahogy ezt tette az Országjáróban is.

Czifra Szilvia mv., Domokos István felelős szerk. és középen Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke

Rideg László a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a Petőfi 200 Emlékévben fiatalos lendületet szeretnének adni a Petőfi-kultusznak és vármegye szerte számos programmal készülnek. 

Kispálné dr.Lucza Ilona az Országos Petőfi Sándor Társaság elnöke a 7 év c. új kiállitásban kalauzolta az Országjáró hallgatóit, ami Petőfi rövid 1842-1849 közé eső alkotói időszakát mutatja be. 

Dr. Filus Erika a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója Petőfi séta keretében kalauzolta Kiskőrösön az Országjáró hallgatóit és mutatta meg azokat az épületeket, helyeket amelyek valamiért fontosak voltak Petőfi életében. 

Rajosné Lapid Eszter múzeumpedagógus a Petőfi szülőházban azt a szobát is megmutatta, ahol Petőfi Sándor meglátta a napvilágot.

Kecskeméti Pál evangélikus lelkész elhozta azt a megsárgult nagy anyakönyvet, amelybe Petőfi Sándor, akkor még Petrovics Sándor születését bejegyezték.

Albert József megzenésített Petőfi verseket játszott tárogatón az Országjáróban. 

Íme Kiskőrös ajándéka az Országjáró Kincsesládába: 

További képek és részletek: 

Forrás: Kossuth Rádió facebook oldal 

MEGOSZTÁS
Írta: vira