„Hová utazzunk 2023-ban?” címmel törzsutas találkozót szervezett a soltvadkerti székhelyű Roxy Tours Utazási Iroda.

2023. január 14-én, a Lantos Borházban megrendezett esemény célja az volt, hogy a megjelent közel nyolcvan vendég utaztatással foglalkozó szakemberektől kapjon ötleteket, tanácsokat, hiteles tájékoztatást, hasznos információkat a 2023-as nyaralási lehetőségekről, előfoglalási kedvezményekről. Gáspár-Bíró Katalin, a Roxy Tours Utazási Kft ügyvezetője meghívta a találkozóra az IBUSZ, Express Travel International GmbH (ETI), valamint Premio Travel képviselőit.

Patruna Róbert, Gáspár-Bíró Katalin, Szilágyi Roxi, Kovács Péter és Ráth Andrea (b-j)
-Hirdetés-

Elsőként, a 120 éves IBUSZ képviseletében Kovács Péter partnerkapcsolati koordinátor ismertette az utazási iroda történetét, előfoglalási kedvezményeit, nyári árualapját. Jelenleg az IBUSZ a hazai turisztikai piac egyik kiemelkedő szereplője. Az IBUSZ 2023-as nyári árualapjában megtalálható repülős utazással Korfu, Kefalónia, Zakinthos, Rodosz, Karpathosz, Lefkada, Kréta, Tolo, újdonságként pedig Parga, autóbusszal Sarti és Paralia.

Törökország esetében Side, Kemer, Belek, Antalya, Alanya üdülőhelyeken válogathatnak az utasok a négy vagy öt csillagos szállodák között. A szakember kiemelte a Side-ben található Dream World lánchoz tartozó kiváló szállodákat, melyek szenzációs aquaparkokkal rendelkeznek és nagyon népszerűek az európai vendégek körében. Törökországba utazók részére egy nagyon fontos változást is megemlített: 2022. december 01-től már nem szükséges útlevél az országba történő beutazáshoz, elegendő a visszaérkezéstől számított fél évig érvényes személyi igazolvány!

Az érdeklődők tanácsokat, hiteles tájékoztatást, hasznos információkat kaptak a 2023-as nyaralási lehetőségekről, előfoglalási kedvezményekről

Törökországba és Görögországba az IBUSZ a Smartwings (korábbi Travel Service) légitársasággal repül, a gépre feladható poggyász legfeljebb 23 kg, felvihető poggyász súlyhatára pedig 8 kg, a szállodákban garanciális szobákkal rendelkezik az utazási iroda.
Az IBUSZ szervezésében 2023-ban utazhatunk repülővel Spanyolországba: Costa Brava, Costa del Sol, Costa Dorada üdülőterületekre és Mallorca szigetére a Wizzair fapados légitársasággal. Ebben az esetben a repülőgépre feladható poggyász súlyhatára 20 kg, a felvihető poggyász pedig legfeljebb 5 kg, a szállodákban lekéréssel foglalhatók szobák. Hogy mi a különbség a garanciális szobák és a lekéréssel foglalható szobák között? Kovács Péter ilyen kérdésekre is részletes választ adott.

Az IBUSZ előfoglalási árai 2023. március 31-ig érvényesek akár már 10% előleg befizetése mellett. Érdemes azonban a nyári nyaralásokat a február 28-ig érvényes NYÁRSAPKA előfoglalási kedvezmény igénybevételével lefoglalni. Ebben az esetben 40% előleg befizetésével árfolyam-és árgaranciát is biztosít az utazási iroda.

Az IBUSZ képviseletében Kovács Péter partnerkapcsolati koordinátor tartott előadást
A következő előadó Patruna Róbert volt, az Express Travel International GmbH (ETI) utazási iroda marketing és sales vezetője.

A tájékoztató az „Egy nap a világ” című útifilm vetítésével kezdődött, ahol Robi Kovács Áron közreműködésével mutatta be Egyiptom lélegzetelállító látványosságait és csodás tengerpartját. A Németországból 25 éve induló ETI utazási iroda évente több mint 500 ezer turistát utaztat Egyiptom különböző üdülőövezeteibe.
A cég Magyarországon már nyolc éve sikerrel tevékenykedik, számtalan turistát utaztattak Hurghadára, Makadi Bay-re, Sharm El Sheikh-re. A szakember a RED SEA HOTELS szállodalánchoz tartozó hoteleket ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a minden igényt kielégítő kiváló minőségük, valamint a magas vendégelégedettség miatt. Makadi Bay-t a varázslatos, tágas öböl, kristálytiszta tenger, hosszan elnyúló korallzátonyok kedvelőinek, míg Hurghadát a felszíni búvárkodás, széles, homokos strandokat szerető turistáknak ajánlotta a szakember. Sharm el Sheikh az elbűvölő víz alatti világ és part menti korallzátonyok miatt nagyon népszerű a búvárkodni vágyók körében. A fakultatív kirándulások során a turisták megismerkedhetnek Egyiptom lenyűgöző, legkedveltebb látnivalóival. Kairó, a Gízai piramisok, Karnaki templom, Királyok völgye, Orange Bay, Super Safari teszik igazán feledhetetlenné az üdülést.
Patruna Róbert elmondta, hogy magyar állampolgárok a hazautazáshoz képest még fél évig érvényes útlevél birtokában utazhatnak be Egyiptomba. Az országba való belépéshez vízum szükséges, melyet az érkezést követően az ETI helyi képviseleténél a Cairo Expess Travel pultjánál 29 euro/fő árért vásárolhatnak meg a turisták. Lehetőség van a vízumdíj bankfiókban történő befizetésére is 25 USD fő árért, ebben az esetben azonban nem részesül asszisztenciában az utas.

Egyiptomban az időjárás télen is kellemes, a tengervíz hőmérséklete nagyon ritkán csökken 24 fok alá, emiatt kiváló úti cél a téli hónapokban is.
Patruna Róbert, az Express Travel International GmbH (ETI) utazási iroda marketing és sales vezetője
A találkozó utolsó előadója Ráth Andrea, a Magyarországon már 11 éve működő Premio Travel értékesítési vezetője.

Az utazási iroda Európa 14 országában működő, kifejezetten kulturális körutazásokra szakosodott iroda, mely az elmúlt 11 évben már közel 50 ezer magyar utassal ismertette meg idegen kultúrák, tájak látnivalóit, érdekességeit. A Premio Travel képviselője már az új, frissen a nyomdából érkező 2023-as körutazásokat bemutató katalógussal érkezett a találkozóra, melyből minden érdeklődő székére került egy példány, akik így az előadó útmutatása alapján alaposan megismerkedtek az idei utazási kínálattal. Az utazási iroda üzleti modellje elsősorban az elő-és utószezonban történő utaztatásra épült jóval kedvezőbb árakat érve el ezáltal, mint versenytársaik, hiszen ezekben az időszakokban kevesebb a turista a célterületeken, így lényegesen olcsóbban lehet hozzájutni a szállodai szobákhoz.
Az első szervezett útjuk Kappadókia mesevilágába repítette utasaikat, ez a körutazás a mai napig az egyik legnépszerűbb a magyar turisták körében. Az idei kínálatban Kappadókia körutazás már tengerparti nyaralással is foglalható. A kínálatukban szerepel Madeira meseszép szigete Cote D’Azur, és az Olasz Riviéra Amalfi fenséges partvidéke, Málta, Dubai, Írország, India, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada. Indiával kapcsolatban elmondta a szakember, hogy oda csak az utazzon, aki nagyon mást akar, mint a megszokott környezete, élete, mert nagyon más világ, amit így elmondani nem is lehet, át kell élni, meg kell tapasztalni ezt az élményt.
Minden körutazásuk esetében a repülőtéren várja az utasokat a magyar nyelvű idegenvezető, aki egész héten a csoporttal marad.

Ráth Andrea, a Magyarországon már 11 éve működő Premio Travel értékesítési vezetője
Az eladásokat követően sorsolás következett. A Premio Travel 3 db 50 000 Ft-os utazási utalványt, az ETI 2 db 200 euro értékű utalványt, az Ibusz pedig két db törökországi repülőjegyet ajánlott fel a szerencsés nyerteseknek.
Több értékes nyereményt is kisorsoltak az eseményen

Roxy Tours Utazási Iroda 2016 óta működik Soltvadkerten, jelenleg a Szent Korona Cukrászda melletti, kellemes modern üzlethelyiségben várják az utazni vágyókat. Katalin több, mint 27 éves tapasztalattal értékesíti a szebbnél szebb úti célokat, személyre szabva. 3. éve már Katalin lánya, Roxi is a családi vállalkozás oszlopos tagja, aki fiatal kora ellenére nagy lendülettel és már több nyaralóhely személyes ismeretével koordinálja, segíti az utasok igényeit .

A Roxy Tours Utazási Iroda elérhetőségei:

Roxy Tours Utazási Iroda
Soltvadkert, Kossuth utca 1.
0620/510-6767; 06 20/261-4946
www.roxytours.hu
Ajánlataikat még a Facebookon is megtalálják: Roxy Tours Utazási Iroda Soltvadkert

Szlogenjük: 
Válasszon Minket Utazási Irodájának!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira