Aki nem jött el lemaradt…

Bizton állíthatom, hogy aki nem vett részt a Petőfi Sándor Városi Könyvtár tegnapi – Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében megtartott – Irodalmi kaleidoszkóp elnevezésű összejövetelén, az megismételhetetlen élménytől fosztotta meg önmagát.

-Hirdetés-

A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében 2023. január 20-án megrendezésre került kulturális rendezvényen tíz helyi kortárs íróval ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Az estet a Petőfi Sándor Városi Könyvtár részéről Szabados Anna nyitotta meg, és vezette be a zord időjárás ellenére szép számban megjelent közönségnek a különleges, interaktív elemekkel tarkított programot.

Szabados Anna

Szabados Anna mellett az est másik moderátora, többek között a Zuri című ifjúsági regény alkotója, Kutyifa Anikó írónő volt, aki nem hazudtolva meg tanárnői mivoltát, játékos kvízkérdésekkel és az írók rövid, de tartalmas bemutatásával tartotta éberen a lelkes közönség figyelmét, valamint a későbbiekben ő is mesélt írói munkásságáról.

Jómagam Kothencz Henrietta, abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy nem csak mint a VIRA.HU újságírója hanem, mint meghívott író is részt vehettem az eseményen és elmesélhettem Ablak című thrillerem születésének körülményeit.

A rendezvény címében szereplő „kaleidoszkóp” elnevezés találóan, és tökéletesen tükrözte a megjelent kiskőrösi alkotók sokszínűségét, nem csak nemben, korban, hanem stílusban is. A horrortól a mesékig, a romantikus krimiken keresztül az életrajzi regényekig, bőségesen „csipegethetett” az értő közönség.

Az Irodalmi kaleidoszkóp résztvevői

A felsorakoztatott tíz kortárs író között Somogyiné Bergmann Mária, – rövid bemutatkozását követően – Judit szerelmei című művének egy részletét felolvasva mutatta be a hallgatóknak az általa képviselt stílust.

A helyi férfi írók vonalát erősítő Lengyel Dávid, – külföldi tartózkodása miatt – sajnos nem tudott jelen lenni, de Turán Istvánné Margó a könyvtár volt igazgatónője, – egy rövid ismertetést követően – hűen tolmácsolta a Holtak világa című horror egy részletének felolvasásával az alkotó tevékenységét.

És ki is tükrözhette volna jobban a rendezvény sokszínűségét, mint az előző stílus gyökeres ellentétét képviselő Takáts Géza, aki Léna kalandjai című mesekönyve segítségével repítette vissza a közönséget a gyerekkorba, személyes élményein alapuló történetének egy részletével.

De megismerkedhettünk a női írók táborát joggal erősítő Takácsné Stalter Judit írónővel – civilben Császártöltés Község polgármestere – aki J.J.Stalter néven megalkotott, többek között az Álom-játék című regényének születéséről, és tartalmas írói munkásságáról mesélt.

Örömmel vettük, hogy a feltörekvő ifjúság is képviseltette magát, Stella Albright írónő személyében, aki a Búcsúszimfónia-duett című kétkötetes művének lelki mélységeit, és az általa közvetíteni kívánt gondolatait tárta elénk.

A Kiskőrösi Irodalmi Társaság oszlopos tagjaként is jelen lévő Komlós Kinga írónőnek – aki joggal nyerhetné el a „Legtermékenyebb író” titulust – a közelmúltban jelent meg az ötödik kötete Szerelem az Amazonas mélyén címmel. Az írónő egy saját élményen alapuló részlet felolvasásával örvendeztette meg a közönséget, Csábító alku című regényéből.

Az első könyvesként debütáló Pálinkás Szilvia írónő, Genomba zárt örökség című tényfeltáró regényének születéséről, a családi-szellemi örökség jelenlétéről, és Gezemice elnevezésű blogjában megjelenő – mozaikcsaládja hatásaira megszülető – írásairól beszélt.

Majd végül, de nem utolsósorban – a magát szépírói pályán bolyongónak nevező – Szűcs Z. Brigittával ismerkedhettünk meg, aki ígérete és reményeink szerint, hamarosan megörvendeztet bennünket első novellás kötetével.
Azt hiszem, hogy minden jelenlévő egyetért velem abban, hogy nem is lehetett volna tökéletesebben keretbe foglalni az estét, mint a Léleklibikóka Szövegkertészet oldalon publikáló írónő egy humoros novellájának felolvasásával.

A megjelentek a könyvtár által igényesen és ötletesen megszerkesztett, a kiskőrösi írókat bemutató könyvjelző-prospektust kaptak emlékül, ajándékba.
A rendezvény szervezői Takáts Géza írónak egy üveg borral, az íróhölgyeknek pedig – Ba Irén által felajánlott – virággal köszönték meg a részvételt.

Végezetül Szabados Anna kérését szeretném tolmácsolni: a Magyar Költészet Napja alkalmából a helyi költőket szeretnék majd bemutatni a könyvtár egy hasonló rendezvényén, amire előzetesen is szeretettel meghívnak és várnak minden kedves érdeklődőt!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)