Második alkalommal hívták és várták Akasztó lakosait a Piri-Para Alkotóházba a Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai. A novemberi első sikeres este után január 21-én került megrendezésre a sorozat második része. Ezen az estén Suhajda Antal, Akasztó község polgármestere volt a meghívott vendég.

Az esemény elején Kisléghy Györgyné Ágnes köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kitért január 22-re, a Kultúra Napjára is.

-Hirdetés-

A bevezető gondolatok után Suhajda Antal polgármester úr vette át a szót. A település első embere érdekes történeteket hozott Akasztó településről. Régmúltról és jelenről egyaránt. Szóba került például az akasztói templom bővítése, vagy éppen, hogy régen volt egy csőszház is az akasztói temetőben. De régi nevek is előkerültek, szó esett többször is Döbrögecről vagy éppen Ácsról. A Csonka-toronyról is halhattak egy szép történetet a megjelentek.

Suhajda Antal hozott több felvett hanganyagot is, melyet még Réthey Prikkel Miklós rögzített. A felvételeken Suhajda Antal anyukájának az édesanyja beszélt, Loványi Jánosné Bartek Verona. Sokszor vicces történetek voltak hallhatóak, így a nevetés sem maradt el a közel két és fél órás mesélős estén.

A Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai az esemény közben süteményekkel és forralt borral is kedveskedtek a vendégeknek.

A sorozatot szeretnék folytatni a jövő hónapban is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS