2020 után újra megrendezésre került Akasztón az általános iskolai SZMK bál. Az elmúlt két évben a bizonytalan válsághelyzet és a covid miatt nem volt lehetőség a szülőket vendégül látni, de az idén szerencsére elhárultak az akadályok és újra meg tudták rendezni a Szülők-Nevelők bálját.

-Hirdetés-

Ebben a nehéz időszakban a sok támogató és segítő nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre. A Faluház adott otthont az eseménynek, köszönet Csehi Zoltánné igazgató asszony, valamint Suhajda Antal polgármester úr és az akasztói önkormányzat támogatásának. 19 órától fogadták a vendégeket, akik érkeztek is szép számmal, hiszen közel 180 fő vett részt a mulatságon. 20 órakor Ujváriné Lengyel Éva a Kunszt József Katolikus Általános Iskola igazgatónője nyitotta meg az estét.

Megnyitó beszédében kifejezte köszönetét a sok-sok szülői, pedagógusi és támogatói segítségért, melynek fő szervezője és koordinátora Juhászné Budai Erzsébet volt.

A bál műsora az alsós és a felsős táncszakkörös gyermekek táncos produkciójára épült, mely előadásokat hosszas tapsvihar követte. A táncoló diákokat Szőke Vivien tánctanárnő készítette fel.

A műsorok után a vacsorát az akasztói Zöldfa Vendéglő szolgáltatta, melynek  szervírozásában volt akasztói diákok segítettek. A sültestálak mellett pacalpörkölt is készült Ujvári István felajánlásának jóvoltából, elkészítése Madácsi Ferenc szakácstudását dicsérte.

A bálon, a már jól megszokott módon idén is lehetett tombolát vásárolni, melyet éjfélkor húztak ki. A fődíj egy két fő részére szóló wellness hétvége volt a Balatonlellei YachtClub szállodába. Ezenkívül rengeteg nagy értékű konyhai gép is kisorsolásra került. A tombolák összegyűjtésben és a csomagolásban most is oroszlánrészt vállalt Horváthné Szőke Csilla édesanya.

A jó szórakozásról és hangulatról Fejes Dávid és társa gondoskodott egész éjjel.

A rendezvény teljes bevételét az iskola diákjaira fordítják majd.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult az SZMK bál sikeres lebonyolításához.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (125 db kép)
MEGOSZTÁS