A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Vadkert FC-Soltvadkerti TE II. csapata kiváló teljesítményt nyújtott az őszi szezonban és az együttes vezeti a bajnoki tabellát. A csapat edzője dr. Frank Gábor elmondta, hogy a szezon kezdete előtt azt beszélték meg a játékostársakkal, hogy amennyiben az első helyen állnak majd az őszi fordulókat követően, akkor egy erdélyi kirándulás szerepel a téli programjukban.

 

-Hirdetés-

Az együttes teljesítette a kitűzött célt, ami után november végén elkezdték szervezni az erdélyi utat. Az Ivómezeje településen található Zoé Kulcsosházra esett a választás, amely minden igényt kielégítő pihenőháznak bizonyult kiváló fürdődézsájával, rendezett környezetével. A csapat 13 fővel utazott ki február 8-án (szerdán) és 3 teljes napot kint töltött, majd február 12-én (vasárnap) jött haza a mintegy 1300 km-es túráról.

Mivel január óta már edzésben volt a csapat, ezért a kirándulás jellegű utazásból egy kisebb felkészülést, edzőtábort csináltak. Mindhárom kint töltött napon végeztek valamilyen felkészítő jellegű munkát a tavaszi idényre. Az egyik napon a környéken található domboldalon futott a csapat egy 5 km-es távot, a másik napon pedig egy 8 km-es séta és lépcsőzés szerepelt a programban, amely érintette a szomszédos hegyeket, dombokat, emelkedőket és lejtőket is. Ezen kívül igazi kihívás volt a harmadik napon Erdély büszkesége, a Hargita megmászása, amely 1800 méteres magasságával páratlan kilátást biztosít a vidékre.

A fiúk a hegytetőn felkeresték a soltvadkerti focicsapat által 12 évvel ezelőtt felállított kopjafát is, amely mellett elénekelték a Himnuszt. A társaság minden napot a szálláshely kiváló fürdődézsájában pihent ki.

Összességében kiváló kikapcsolódást jelentett ez a pár nap. Minden nap mozogtak, de a közös élményekkel, főzésekkel, Activity-zéssel tovább mélyült a barátság is a csapattagok között, amely remélhetőleg egy sikeres tavaszi folytatásban fog megmutatkozni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS