A Kiskőrösi Óvodák Erdőtelki tagóvodájának nagycsoportosai Dr. Bozi Róbert állatorvos rendelőjében tettek látogatást ma délelőtt, Tamás Szilvia óvónő és két édesanya kíséretében.

Akik jól tudják, hogy a tanulás legfőbb alapja, és legtartalmasabb módja a saját tapasztalaton alapuló tanulás. Így hát megszerveztek egy látogatást a közeli állatorvosi rendelőbe, ahol a gyerekek bepillantást nyerhettek egy cica egészségi állapotának kivizsgálásába, első kombinált oltásának beadásába és Kisállat egészségügyi könyvének kitöltésébe is.

Toffie és a gyerekek
-Hirdetés-

A rendelő előterében a szakembereken túl már Toffie kutyus és gazdája is várta őket, akit a gyerekek örömmel üdvözöltek és simogattak, miután a gazditól engedélyt kértek rá. Bozi Róbert is szeretettel köszöntötte a gyerekeket, aki 1986 óta, Kiskőrösön pedig 13 éve dolgozik állatorvosként. Ezt követően a vizsgálóba sétáltak át, ahol Negró cica rutinvizsgálatát követhették szemmel, aki egészségesnek bizonyult, így megkapta első kombinált oltását.

Negrónak egy hangja sem volt, nagyon ügyesen viselte a vizsgálatot

Ezt követően az óvodából sorra érkeztek az újabb és újabb “beteg vagy sérült páciensek” (plüss állatok: Frakk, Szerénke, és Vilma), akiket már a gyerekekkel közösen látott el a doktor úr.

Minden egyes történést nagy figyelemmel követtek a gyerekek

Kor Rita asszisztensnek köszönhetően Negró cica Kisállat egészségügyi könyvét is közösen tölthették ki, melybe örömmel pecsételtek a gyerekek, a szakemberek útmutatásának megfelelően.

Természetesen a pecsételést is nagyon élvezték az óvodások

A gyerekek hálás szívvel, mosolyogva mondtak köszönetet a rendelő dolgozóinak, akik nem engedték el őket üres kézzel, hiszen matricacsomagokat osztottak szét közöttük. A Bozi Ars Med Vet rendelőben szívesen látnak más csoportokat is, ha megkeresés érkezik hozzájuk.

Minden gyerek kapott matricás csomagot

„Állatbarát óvodaként igyekszünk olyan programokat szervezni a gyerekeknek, melyeken keresztül arról tanulhatnak, hogyan kell gondoskodniuk az állatokról, továbbá olykor szó esik az állatvédelemről is. Mivel a Kiskőrösi Óvodák Erdőtelki tagóvodájába 30 gyermek jár, így csoportonként, három alkalommal hozzuk el őket Dr. Bozi Róbert állatorvosi rendelőjébe. Tavasszal újabb projektre készülünk. A Tündér Szolgálat lakókocsi menhelyében élő cicák gondozásába szeretnénk bevonni a gyereket” – mesélte Tóth Laura édesanya, a Tündér Szolgálat egyik vezetője.

A gyerekek és az őket kísérő óvó néni azért szerepel jelmezben a képeken, mert ma tartották farsangi ünnepségüket az óvodában.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS