Jelmezes farsangi iskolás SZMK Bált rendeztek Tabdin február 18-án szombaton. A szülői munkaközösség tagjai nagyon készültek az eseményre, hiszen a szervezési feladatok mellett még egy műsort is előadtak az est folyamán. A jelmezben érkezőket egy kis meglepetéssel várták. Az eseményre a jegyek is szépen fogytak, hiszen több mint száz fő vett részt a jó hangulatú éjszakán.

-Hirdetés-

A vendégeket 18 órától várták a szervezők a Tabdi Művelődési Házba. 19 órától Pálfiné Mikulás Tünde kihelyezett igazgató tartotta meg köszöntő beszédét, melyben megköszönte minden támogató lelkes munkáját, hogy ebben a mostani nehezebb helyzetben is sikerült a rendezvényt megrendezni.

Polyák Lászlóné és férje egy rövid humoros előadással kezdte az estét.

Az igazgatói köszöntő után jött az est egyik fénypontja. Először Polyák Lászlóné és férje adtak elő egy humoros jelenetet, melyet a közönség nevetése kísért. Poénokból nem volt hiány már itt sem, az előadás végén pedig megjelentek a Tabdi boszorkák. A zene felcsendült és jöhetett a boszorkák tánca, mely olyan jóra sikeredett, hogy a közönség visszatapsolta őket, így a betanult koreográfiát kétszer is eltáncolták a boszorkáknak öltözött Tabdi szülői munkaközösség tagjai. A műsor végén hosszas vastaps kísérte a kivonuló Tabdi boszorkányokat.

Hosszas vastaps kísérte a Tabdi boszorkák műsorát.

A boszorkányos műsor után következett a vacsora, ahol a finom levest követően sültes tálakat, majd rétest szolgáltak fel a vendégeknek. Az ízletes vacsorát Nagy Tiborné Erikának és segítőinek köszönték meg.

Az esemény ezek után hajnalig tartó mulatozással folytatódott, melyhez a talpalávalót a Melódia Duó szolgáltatta. Éjfélkor tombolahúzás következett, ahol értékes nyereményeket nyerhettek a tombolát vásárló vendégek.

Ötletesebbnél ötletesebb jelmezekben sem volt hiány.

A bálon részt vett Kovácsné Pszota Orsolya a kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatóhelyettese és Fábián Sándor Tabdi település polgármestere is, aki nem mellesleg jelmezben érkezett az eseményre.

Apropó jelmezek. A vendégek nagy része valamilyen maskarába öltözött, így elég színes kavalkád jellemezte az estét. Volt itt Frédi, kalóz, katona vagy éppen apáca is.

Természetesen a bohóc sem hiányozhatott a farsangi mulatságról.

A jótékonysági rendezvény bevétele az iskola célkitűzéseinek megvalósításában segít. Hozzájárul a tanulási feltételek javításához, lehetővé teszi eszközök vásárlását, valamint fedezi a kirándulási költségek egy részét.

A szervezők szeretnék megköszönni minden vendégnek, segítőnek, támogatónak és minden olyan személynek a segítségét, akik valamilyen formában is hozzájárultak a Tabdi Általános Iskola SZMK báljának sikeres megrendezéséhez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (98 db kép)
MEGOSZTÁS