Február 20-án ismét ülésezett a Petőfi 200 Emlékbizottság. A grémium a március 15-i programfolyamról egyeztetett. Elhangzott az is, hogy a nemzeti ünnepen Rúzsa Magdi ad koncertet.
A Petőfi 200 Emlékbizottság 2023. február 20-án ismét ülésezett

Rúzsa Magdi gyermekei megszületése óta keveset lép közönség elé. Február 24-én a Papp László Budapest Sportarénában ad nagykoncertet az énekesnő, majd nem kell sokat várni az újabb fellépésére, hiszen március 15-én 18 órakor a nemzeti ünnephez kapcsolódva Kiskőrösön áll színpadra, aki városunkban szabadtéren legutoljára 2018 júliusában lépett fel a Kiskőrös Feszten. 

Rúzsa Magdi Kiskőrösön 2018 júliusában (Fotó: Orcsik Zalán)
-Hirdetés-

Többek között a koncert helyszínéről és időpontjáról is egyeztettek a legutóbbi kiskőrösi Petőfi 200 Emlékbizottság ülésén a résztvevők. A bicentenáriumi rendezvények sorában az egyik legkiemelkedőbb lesz az idei március 15-e, melyet a szülőváros méltóképp kíván megünnepelni. Így a bizottság úgy döntött, hogy nemcsak március 14-én kedden és 15-én szerdán, hanem 16-17-én is lesznek Petőfihez köthető kulturális események a városban. 

Az emlékbizottsági ülésre meghívást kaptak a város iskoláinak intézményvezetői is, hiszen a március 14-i ifjúsági találkozóhoz köthető flashmobhoz a helyi diákok is csatlakoznak. Illetve idén is minden Kiskőrösön tanuló diák ünnepélyes keretek között, egyedi kokárdát kap majd ajándékba a nemzeti ünnep jóvoltából. 

Idén a KEVI Petőfi Sándor Gimnáziuma és Technikuma rendezi a nevét viselő középiskolák találkozóját, melyre az országból 9 középiskolai intézmény képviseletében érkeznek diákok Kiskőrösre, akik lehetőség szerint a helyi ünnepi rendezvényhez is kapcsolódnak. 

A programfolyamban lesz kiállítás, könyvbemutató, szakmai konferencia, valamint március 16-án 18 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében az Egy gondolat bánt engemet című táncszínházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők. 

Forrás: Kiskőrös TV 

MEGOSZTÁS
Írta: vira