A megyei első osztályú bajnokság 14., azaz első tavaszi fordulójában az Akasztó vendége a Jánoshalma volt. A vendégek a tabella második helyéről várták a találkozót, míg az Akasztó az utolsó előtti helyen telelt.

-Hirdetés-

A találkozó első nagy ziccere a 15. percben alakult ki, amikor is a hazai Palla ugrott ki nagyszerűen két védő között. Már csak a kijövő kapussal állt szemben. Azonban a vendégek portása Lengyel Péter mellett nem tudta a kapuba lőni a labdát a hazai középpályás. A 25. percben hátul hibát vétettek a hazai védők ezt használta ki Gáspár Adrián, aki lecsapott a labdára és lőtt egyből a hazai hálóba 0-1. Gyorsan jöhetett volna a hazai válasz, azonban Legyel Péter felett Palla nem tudta átemelni a labdát. Nagyot fogott a vendég hálóőr. Gyakorlatilag a vendégek gólja ezen helyzet utáni kirúgást követően esett. Lengyel Péter kirúgta a labdát a mezőnybe melyet Molnár röviden adott haza. A labdára lecsapott Huszka Bendegúz, aki a baloldalról kijövő Németh Zsolt és az egyik akasztói védő mellett lőtt a hazai hálóba 0-2. Két hazai védelmi hibát könyörtelenül kihasználta a vendég Jánoshalma.

Akasztó FC

A félidőben a hazaiak vezetőedzője Szrenkó István kettőt is cserélt. A 47. percben a szünetben beálló Boldizsár Csaba jobb felsőbe tartó lövését szedte ki Lengyel. Két percre rá Varga Milán löketénél is helyén volt a vendég portás, az 54. percben azonban már tehetetlen volt. Varga Milán baloldali beadása találta meg Bajusz Patrik fejét, aki közelről fejelt a vendég kapuba 1-2. Ezek után próbálkoztak a hazaiak, támadásaikat nem koronázta siker, míg a vendégeknek egy nagy helyzete volt a második félidőben azt Németh Zsolt hárította.

A találkozót így a vendég Jánoshalma nyerte, kihasználva a hazaiak két védelmi hibáját. Ezzel a vereséggel az Akasztó az utolsó helyre csúszott a tabellán, míg a Jánoshalma továbbra is a második helyen áll.

Jánoshalmi FC
Akasztó FC – Jánoshalmi FC 1-2

Akasztó FC: Németh Zs., Varga, Molnár, Kerekes (Szabó N.), Szabó Zs. (Boldizsár), Bajusz, Szabó Sz. (Vincze), Palla (Németh T.), Dobosi, Márki, Bányai.
Vezetőedző: Szrenkó István.

Jánoshalmi FC: Lengyel P., Fenyvesi K. (László), Túri, Busa (Kisa), Stojanovic, Lengyel Sz., Gáspár (Fenyvesi B.) Huszka (Suhajda), Szabó Sz., Papp, Nagy (Berta).
Vezetőedző: Fenyvesi Ferenc.

Szrenkó István, vezetőedző – Akasztó FC:

– Az első félidőben gólokkal kellett volna vezetnünk. Volt három ziccerünk, nagyot játszott az ellenfél kapusa és nagyokat is fogott. Volt kettő óriási hibánk hátul, amivel gólpasszokat adtunk az ellenfélnek. Nem értem. Mivel mindig felhívom a játékosaim figyelmét arra, hogy olyan szituációkban nem akarom megjátszani a labdát. Ötösön belül el kell rúgni a labdát. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült. A második félidőben lógatták a fiúk a fejüket, így fel kellett őket pörgetni. Az a két hiba elég rendesen letette a csapatot. De azt kértem tőlük a szünetben, hogy a második félidőbe menjünk és támadjunk. Az első negyedórában meg kell szereznünk az első gólunkat. Ez be is jött. Lendítettek a cserék a játékunkon én úgy gondolom. 2-1 után, ahogy múlt az idő még jobban ki kellett nyílnunk. Én úgy érezem egy olyan védése volt a Mötinek, ami bravúr volt. A jánoshalmi kapus pedig hozta a mérkőzést a Jánoshalmának, plusz a mi hibáink segítették őket a győzelemhez. Én csak gratulálni tudok a srácoknak, mert így ki lehet kapni. Ebből lehet építkezni attól függetlenül, hogy nem szereztünk pontot. Jövő héten jön a kiskőrösi rangadó hazai pályán. Úgy, hogy idegenben vagyunk. Viszont mindent meg kell tennünk azért, hogy visszaadjuk a nézőinknek, a csapatnak, és a játékosoknak is azt az önbizalmat, ahogyan beleálltunk ebbe a tavaszi szezonba. Úgy gondolom, ha ezt  a játékot tudjuk tovább játszani plusz még hozzá tudunk rakni egy-két játékelemet, akkor egy elég jó tavaszi szezon elő nézhetünk. További sok sikert kívánok a Jánoshalmának!

Fenyvesi Ferenc, vezetőedző – Jánoshalmi FC:

– Hellyel-közzel az történt, amire számítottunk. Nem beszélhetünk olyan nagy formáról még. Az Akasztó hazai pályán szinte uralta a mezőnyt is az első félidőben, ami egy kicsit váratlan volt, viszont mi lőttük a gólokat két helyzetből, két védelmi megingásukból. Mi ezeket tudtuk értékesíteni. Kétgólos előnybe kerültünk. Ennek kapcsán a második félidőre nyugodtabban jöhettünk ki. Kértem a játékosokat, hogy próbáljuk meg az elején meglőni a harmadik gólt. És akkor megvan a mérkőzés. Ezt nem tudtuk meglőni, és még kaptunk is egyet. Innentől kezdve elég nehéz volt. A második félidőben nem számoltam meg, de a belső védőink húszat-húszat fejeltek felívelésből, mert védekezni kellett. De ilyen mérkőzés is van. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Nekünk a legfontosabb ez volt, hogy a három pontot megszerezzük. A jó játékunk elmaradt, de bízunk benne, hogy hétről hétre tudunk javulni.

MEGOSZTÁS