A megyei első osztályú bajnokság 15. fordulójában a Kiskőrös az Akasztót fogadta. Rendhagyó módon ezúttal Akasztón, mivel a Kiskőrösi sporttelep és labdarúgó pálya jelenleg felújítás alatt áll. A találkozón kevés helyzet alakult ki és a vége pontosztozkodás lett.

Az első nagy ziccerig a 30. percig kellett várni. Varga Milán baloldalról élesen belőtt labdájára középen Palla Lajos érkezett, azonban a vendégvédők a gólvonalról tisztázni tudtak. Egy percre rá a másik oldalon Dulai Máté lapos beadását védte Németh Zsolt a hazaiak hálóőre. A 40. percben Palla Lajos küzdött meg egy labdáért az alapvonal mentén, majd beadását Szabó Zsolt továbbította Kerekes Márknak, akinek lövését védte Tóth Zoltán.

Kiskőrösi kezdő tizenegy
-Hirdetés-

A második félidő elején a csereként beálló Boldizsár Csaba érkezett jól egy beadásra, azonban Tóth Zoltán megint a helyén volt és védett. A 65. percben húsz méterről végzett el szabadrúgást az Akasztó. Varga Milán lekészítette a labdát Bányai Máténak, akinek lapos lövése végén a labda a bal alsóban landolt 0-1. A 84. percben Varga Milán beadása után a csereként beálló Szabó Ákos közeli fejesét hárította bravúrral Tóth Zoltán. A 86. percben ez a kihagyott helyzet megbosszulta magát. Amin Ádám ívelt be egy szabadrúgást a tizenhatoson belülre, ahol az akasztói védők nem tudtak felszabadítani és Eugene Salami erős löketébe már csak beleütni tudott Németh, a labda végül a hazai hálóban kötött ki 1-1. A 93. percben Varga Milán jobb oldali szabadrúgása csattant a felső lécen.

Akasztói kezdő tizenegy

Kiskőrösi LC – Akasztó FC 1-1

Kiskőrösi LC: Tóth Z., Pekker (Amin A.), Dulai (Szabó D.), Agócs (Petrovics), Salami, Nagy A., Gyenizse, Tóth Á., Amin Á., Budai, Torgyik

Kovács László – Technikai Vezető Kiskőrösi LC:

-Örülhetünk az egy pontnak a mérkőzés képe alapján. Küzdöttünk, hajtottunk, amit a fiatal csapatunktól el tudunk várni azt szerintem megtették a fiúk. Több esetben szerencsénk is volt. De igazából én most nem csak a mérkőzés, hanem az edzésen, amit beletettek a játékosok az alapján én úgy gondolom, hogy a játékosok megérdemeltek egy pontot. Hozzátenném még azt, hogy ha ez a találkozó pontozásos sportág lenne, akkor mi ezt az összecsapást elveszítettük volna. Nem adtuk fel 1-0 után sem, próbáltunk egy picit szerkezetet váltani és támadásba átmenni, mert fontos volt, hogy pontot szerezzünk. 1-0-s állásnál kapusunk óriási bravúrral hárított egy közeli fejest. Rá nem sokra pedig jött az egyenlítő találatunk. Lajosmizsén 0-0-nál nekünk volt egy óriási ziccerünk, amely után az ellentámadásból gólt kaptunk, most pedig szinte az akasztó kihagyott helyzete után sikerült egyenlítenünk. További sok sikert kívánok az Akasztónak.

Akasztó FC: Németh Zs., Varga, Molnár (Szrenkó), Kerekes (Szabó Á.), Szabó Zs. (Boldizsár), Bajusz, Szabó Sz. (Vincze), Palla (Németh T.), Dobosi, Márki, Bányai

Szrenkó István – vezetőedző Akasztó FC:

-Megint csak azt tudom mondani, mint a múlt héten. Az ellenfél egy helyzetből gólt szerezni pedig több ziccerből nem tudtunk ma sem csak egyet. Megszereztük a vezetést egy szabadrúgásgóllal, majd volt helyzetünk a 0-2-höz. Ami sajnos nem ment be, majd összehoztunk egy szabadrúgást a saját térfelünkön, amiből az ellenfél gólt tudott szerezni. Sajnos nem tudtunk felszabadítani és Salami beverte Németh Zsoltinak a gólt. Rá külön is készültünk. Én nem kértem a csapatom 0-1 után, hogy engedjük a Kiskőröst játszani. Ez nem szinkronúszás, ahol pontozzák a sportolókat. Ezt gólra játsszák, és amíg nem tudunk eggyel többet lőni, mint az ellenfél, addig sajnos el fognak maradni a győzelmek is. További sok sikert kívánok a Kiskőrösnek.

MEGOSZTÁS