Nem okoztak csalódást vármegyénk séfjei, hiszen Balogh Martin és Pottondi Nándor Champion-díjat szereztek Felcsúton, 2023. március 18-án megrendezett Magyarország étele nevet viselő országos szakácsversenyen. A kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry szakácsai Zvekanov Martin és Gróf Richárd ezüstérmesekPető Mátyás Milán és Szegedi Krisztián bronzérmesek lettek. 

Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy csak Bács-Kiskun vármegyei séfek indultak a versenyen, eloszlatjuk a kétségeket, bizony az ország számos településéről érkeztek főzőmesterek, viszont az alföldi fiúk, mindenkit lefőztek! A fülöpszállási Kigyósi Csárda mesterei a teljes mezőnyt Kiskunsági préselt malacarc ételükkel.

-Hirdetés-

A döntőbe jutott 12 csapat olyan ételek elkészítését vállalta, amelyekre az egész Kárpát-medence büszke lehet. Négy elemből álló ételben kötelező volt használni a hazai sertést, vajat és egy Magyarországról származó öko-, vagy védjegyes terméket. A fiúk semmit nem bíztak a véletlenre, minden részletet precízen kidolgoztak és rengeteget készültek.

Balogh Martin és Pottondi Nándor Champion-díjat szereztek Felcsúton

Ennyivel azonban nem éri be vármegyénk, hiszen a második, sőt a harmadik hely is Bács-Kiskunba került. A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett. Zvekanov Martin és Gróf Richárd Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával érdemelte ki az ezüstérmet. 

 

Pető Mátyás Milán és Szegedi Krisztián jóvoltából, akik a szabadszállási Zöld Ász Étterem szakácsai, a harmadik díj is a mi vidékünket erősíti.
A Csonka-torony elnevezésű ételük a dobogóra repítette őket. Vármegyénk gasztronómiai különlegességei eddig is előkelő helyet foglaltak el a népszerűségi palettán, ezt most még inkább megerősítették szakácsaink, akikre méltán vagyunk büszkék.

Gratulálunk a versenyzőknek, és vármegyénk győztes szakácsinak!

A versenyen készült fotók ITT tekinthetők meg.

Forrás: bacskiskun.hu
Fotók: Magyarország étele Facebook oldal (Noviczki Norbert, Fejes János, Urbán Ádám, PictoriAll Collecitve), Kigyósi Csárda Facebook oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira