A Mackótestvér, a Shrek és a Trollok című mesefilmek betétdalai is felcsendültek március 17-én a Petőfi Sándor Művelődési Központban megrendezett Mazsorett esten, melyen a Gyöngyszem, a Sarki fény, a Csillagfény és az Orchidea csoportok mutattak be különböző műsorokat.

A Mazsorett csoportok már 33 éve működnek Kiskőrösön, és több mint 25 éve mutatják be a Mazsorett esteken azokat a koreográfiáikat, melyekkel a tavaszi, nyári és az őszi fellépéseikre készülnek.
-Hirdetés-

Gmoser György nívódíjas művészeti vezető elmondta, hogy egy pár éve vezették be azt a változást, hogy az esteket tematikussá teszik. A lányok táncoltak már ABBA és filmzenékre is, március 17-én pedig a mesefilmek betétdalai kapták a főszerepet.

Ezek az estek azért is fontosak, mert ilyenkor a szülők és nagyszülők megnézhetik mennyit fejlődtek unokáik vagy gyerekeik. Ők ugyanis nem feltétlenül jutnak el egy-egy fesztiválra vagy versenyre, ahol a lányok bemutatják koreográfiáikat.

A műsoros esten négy mazsorett csoport, a Gyöngyszem, a Sarki fény, a Csillagfény és az Orchidea, olyan híres mesefilmek zenéinek fúvószenei átirataira léptek fel, mint a Szörny Egyetem, a Madagaszkár, az Énekelj, a Rio vagy a Szépség és a Szörnyeteg.

A Mazsorett est legkisebb fellépője, a négy éves Turán Gréta volt, aki édesanyjával Turán-Nagy Ágnessel, egykori többszörös kiváló tamburmajor mazsorettel adott elő egy közös számot.

Turán-Nagy Ágnes és kislánya Turán Gréta
A mazsorett csoportok jelenleg három nagy tavaszi fellépésre készülnek, legközelebb a Duna-Tisza közi Agrár Expo-n találkozhatunk velük.

Az estre a csoportokat Gmoser György nívódíjas művészeti vezető és Gubacsi Zsófia csoportvezető készítette fel, a műsort pedig Supka Éva moderálta.

Fotók: Domonyi László facebook oldala 

MEGOSZTÁS
Írta: vira