A korábbi éveknek megfelelően idén is tartanak lakossági fórumokat a kiskőrösi választókerületek önkormányzati képviselői. A 6. számú választókerület lakosai számára március 23-án volt lakossági fórum, amely során a művelődési központba várták az érdeklődőket.

A megjelentek a választókerület önkormányzati képviselője Szlovák Pál köszöntötte, az önkormányzat részéről Domonyi László polgármester, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság képviseletében pedig Horváth Attila rendőr alezredes volt jelen.

-Hirdetés-

A rendőrég részéről Horváth Attila tájékoztatta a lakosokat arról, hogy sajnálatos módon elszaporodtak az internetes vásárlások során az ügyfelek becsapása, és a banki adatokkal való visszaélések. Felhívta a figyelmet arra, hogy internetes vásárláskor ellenőrizzék le a lakosok az árusító céget, hogy valós-e a tevékenysége és lehetőség szerint utánvétes módon fizessenek. A banki adatokkal való visszaélések tekintetében jellemzően telefonon keresik fel az ügyfelet az elkövetők valamilyen ürüggyel, kérik az ügyintézés miatt a kódokat és a bankszámla számot vagy valamilyen applikáció letöltését a telefonra, számítógépre, hogy aztán átvegyék a számla felett az irányítást és elsősorban külföldi bankszámlákra utaljanak át nagyobb összegeket.
Felhívta a figyelmet arra, hogy egy új bűncselekményi forma kezd elszaporodni, amikor is az elkövető egy végrehajtási iroda nevében telefonál és ennek leple alatt próbál banki adatokhoz hozzáférni. Beszélt arról, hogy a televíziós műsorok előfizetésével a Netflix nevében próbálnak meg kicsalni az elkövetők pénzt és banki adatokat elkérni, de a csomagküldésnél a Foxpost szolgáltató nevével is történtek már visszaélések.
Kiemelte Horváth Attila, hogy a bankok ügyintézői nem telefonálnak, a pénzintézetek ilyen módon nem kérnek adatokat, a számlával kapcsolatos egyeztetések személyesen történnek a bankfiókokban.

Az eseményen Domonyi László polgármester tájékoztatta a lakosokat az önkormányzat gazdálkodásáról és a beruházások, fejlesztések alakulásáról.

Elmondta, hogy a 2022-es évben magánszemélyek kommunális adójából 70 millió, a helyi iparűzési adóból 795 millió, a helyi iparűzési adóbevétel kieséshez nyújtott állami támogatásból 185,5 millió, az idegenforgalmi adóból pedig 9 millió forint összeg folyt be az önkormányzat kasszájába. Beszélt arról, hogy több milliárd forintnyi összegben folytak és folynak most is beruházások a városban, amelyek jól mutatják, hogy a település ebben a nehéz gazdasági helyzetben is folyamatosan fejlődik.

A polgármester a választókerületet érintően beszélt arról, hogy a Nagyatádi utcában az egyik közvilágításhoz kapcsolódó trafó berendezés elromlott, így a környező területeken, utcákban jelenleg nincs semmilyen közvilágítás. Kiemelte, hogy nem az önkormányzat rezsicsökkentési intézkedése miatt történt kikapcsolások okán nem világítanak a lámpák, és a problémát már jelezték az áramszolgáltatónak.

Beszélt arról is a polgármester, hogy a Kiskőrösi Óvodák Szűcsi Óvodája április 1-jén újra elindítja működését és visszakerülnek a gyermekek az épületbe. Az önkormányzatnak nem szándéka az óvoda bezárása, és az intézményt hússzútávon szeretnék üzemeltetni ebben a városrészben. Megemlítette, hogy az óvoda téli bezárásával a város 20-22 millió forintos rezsi megtakarítást ért el. A mostani újranyitásra a fűtés rásegítésére légkondicionáló berendezéseket szereltek fel az óvodában, és még az idei évben tervezik a gázkazán lecserélését, de a fűtésrendszer teljes felújítására jelenleg nincs lehetősége az önkormányzatnak.

Arra a felvetésre, hogy a közvilágítással mit tervez a jövőben a város, a polgármester elmondta, hogy a cél és egyben a hosszútávú megoldást a LED lámpák beszerelése jelentené. A város teljes területének LED lámpákkal való ellátása 300-350 millió forintba kerülne, mely tervekről most folynak az egyeztetések a MVM-el. Amennyiben a közvilágítás LED rendszerrel történne, akkor még a mostani igen magas villamos áram díjakkal is elbírna a város költségvetése.

Elhangzott, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal építése milyen változásokkal jár a város életében. A vasúti nyomvonal közvetlen közelében érintett ingatlan tulajdonosokkal kapcsolatban elhangzott, hogy a sínek mellett, azok teljes hosszában szervizutak épülnek, amely által a gazdák megközelíthetik majd a termőföldeket.

A választókerület fejlesztési terveiről elhangzott, hogy a Vörösmarty és a Rákóczi utcák kereszteződésénél a régi játszótér helyén egy új játszóteret tervez megépíteni az önkormányzat. Az elképzelés szerint itt egy bekerített területen belül lenne kialakítva a mai előírásoknak és igényeknek megfelelő játszótér.

Lakossági kérésként hangozott el továbbá, hogy a Délibáb utca első felében, ahol az új aszfaltút épült meg, ott fekvőrendőrök legyenek elhelyezve a nagy sebességgel hajtó járművek lefékezésére.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS