2023. március 24-én délelőtt író-olvasó találkozón Berg Judit keltette életre a könyveiben szereplő Cipelő cicákat az Izsáki Művelődési Házban.

Berg Judit József Attila-díjas írónő négy gyermek és rengeteg mesekönyv édesanyja, a kortárs magyar irodalom egyik legtermékenyebb és legismertebb szerzője. Olyan sorozatok köthetőek többek között a nevéhez, mint: a Maszat, a Lengemesék, a Cipelő cicák, a Tökmagok vagy éppen a Rumini, melynek első kötete 2007-ben az Év Gyermekkönyve lett és kötelező olvasmány a negyedik osztályosok számára.

-Hirdetés-

A Szily Kálmán Városi Könyvtár szervezésében megvalósult író-olvasó találkozón az első és második osztályos gyerekek mellett, szüleik kíséretében a kisebbek is nagy érdeklődéssel várták a mesékből jól ismert szereplőket. A gyerekek lankadatlan figyelemmel és lelkes aktivitással követték az írónő minden szavát.

Berg Judit ezúttal Ciró, Pepe és Lőri a három apró Cipelő cicát mutatta be, hogy varázsgyöngyeik segítségével bármilyen varázslatra képesek, amikor a felnőttek nem látják. A „Csörög a gyöngy, szikra száll, a varázslat készen áll!” varázsige, amit hol hangosan, hol nagyon halkan, hol meg visszafelé kell elmondani sehol sem szerepel a könyvben. Ezt az írónő a találkozón árulta el a gyerekeknek, amit azután sikerrel ki is próbáltak…

A legkisebbekkel történt találkozó előtt – az iskola szervezésében – Berg Judit a harmadik és negyedik osztályosokkal is találkozott, ahol a könyvei által ihletett rajzokkal kedveskedtek az írónőnek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira