Duna-Tisza közi Agrár Expót a megszokott módon és helyen, Kiskőrös város  sportcsarnokában nyitották meg, idén XIV. alkalommal, melynek fő szervezője Nagy Tamás. Ahogy azt az érdeklődők megszokhatták, idén is rendkívül választékos és nagy kínálattal jelennek meg a hazai termelők, iparosok.

-Hirdetés-

Április 1-jén és 2-án, a minőségi kézműves magyar élelmiszerek népszerűsítése céljából megrendezett eseményen többek között: szürkemarha- és mangalica kolbászt, szalámikat, sonkákat, különböző különleges sajtokat, mézeket, zöldségkrémeket, bio és tönköly nassolnivalóvakat kóstolhatunk, míg leginkább a gyerekek örömére rengeteg fajta édességet is. Az ételek kóstolása után a vidék legkiválóbb borai és pálinkái, gyümölcslevei és szörpjei is rendelkezésre állnak, hogy megkóstolja azokat a közönség.

Az elfogyasztható különlegességek mellett természetesen nincs hiány kézzel készített dekorációkból, edényekből, fából készült játékokból vagy szövött termékekből sem, de a 3D nyomtatás rejtelmeibe is betekintést nyerhet, aki érdeklődik iránta.

Az épület előtt mezőgazdasági gépkiállítást is szerveztek, melyet sokat megtekintettek már az első nap is.

Az alkalom megnyitóján fellépett az országban egyedülálló Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Sándor Gimnázium Szaxofon Együttese, Gmoser István vezetésével.

Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Sándor Gimnázium Szaxofon Együttese

Beszédet mondott Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, Font Sándor országgyűlési képviselő, és az expó fővédnöke, valamint a hétvégét hivatalosan is megnyitotta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője.

Ondré Péter

Az első napon, a megnyitót követően az érdeklődők körbejárhatták a beltéren és kültéren egyaránt megtalálható standokat, ahol ismerkedhettek a helyi termelőkkel és kínálatukkal.

Aki ebédelni szeretett volna, annak lehetősége volt az udvaron étkezni, ahol Flórián János és csapata várta finom ebéddel az expóra kilátogatókat, az első napon.

A délutánt a Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolájának néptánccsoportja nyitotta meg, akik előadásukkal színesítették a rendezvényt. Vezetőjük Petrányi Ilona. A felkészülésben segített Horváth Borbála és Dózsa-Néző Kitti. 

A néptánccsoport fellépését követően egy kis szünet következett a programokban, majd Csonka András lépett fel, aki a közönséghez nagyon közvetlen módon adta elő a dalokat, amikkel készült. Volt, hogy a közönség közé ülve, vagy velük vonatozva énekelt, így vonva be őket a produkcióba.

A rendezvény kísérőprogramja a XXVII. Nemzetközi Kadarka Nagydíj Borverseny volt, melynek eredményhirdetése 16 órakor kezdődött.

Kapcsolódó cikk
XXVII. Nemzetközi Kadarka Nagydíj Borverseny – fotókkal
XXVII. Nemzetközi Kadarka Nagydíj Borverseny – fotókkal
A XIV. alkalommal megrendezésre kerülő Duna-Tisza közi Agrár Expó kísérőprogramjaként szervezték meg a XXVII. Nemzetközi Kadarka Nagydíj Borversenyt, melynek célja a...

A borverseny társadalmi fővédnöke: Ondré Péter Agrár Marketing Centrum ügyvezető igazgatója volt.
A borverseny elnöke: Frittmann János Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke, Kunsági Borvidék elnöke.
A borverseny szakmai fővédnöke: Dr. Tarján Balázs Címzetes egyetemi tanár, Magyar Borakadémia tagja, HNT szakmai tanácsadója.
Jelen volt Dr. Rossen Tkatchenko Magyar-Bolgár Gazdasági Kamara elnöke, Magyar borok nagykövete Bulgáriában, Bolgár borok nagykövete Magyarországon és Dr. Szabó Attila MATE-SZBKI Kecskeméti Kutató Állomás vezetője is.

A nap zárásaként az oklevelek és különdíjak átadása következett, mely után már kötetlen program keretein belül nézelődhettek az érdeklődők az expón.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS