A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Technikum hagyományaihoz hűen ebben az évben is elutaztak a 12. évfolyamosok Vajtára egy lelkigyakorlatra, ami három napig tartott, s ami tematikailag „3 H-ra”hivatás, házasság, hit– épült.

A táborba 86 diák és osztályfőnökeikmárcius 30-án, csütörtökön indultunk, miután közösen megebédeltünk az iskolai menzán. A Zichy-kastélyba érkezéskor regisztráltunk a minket ott váró hitoktatóknál, átvettük az egyen pólóinkat, majd elfoglaltuk szobáinkat.

-Hirdetés-

Nem sokkal ezután már kezdődött is a program egy nagy előadással, amit Bobek Tamás atya, iskolánk egykori tanulója, jelenleg a tiszakécskei katolikus plébánia vezetője tartott az első H-ról, vagyis a hivatásról. Prezentációja során kifejtette, mi a különbség a hivatástudat és a „szhivatástudat” között – utalva arra, ugyanazok a dolgok egy-egy ember számára jelenthetnek kihívást, akadályt vagy akár megelégedést. Felhívta arra a figyelmet, hogy olyan foglalkozást válasszunk magunknak, ami minden nap örömet okoz számunkra.

Mint minden előadás alkalmával, az előadás előtt és után most is Csiszér László és csapata szolgáltatta a jobbnál jobb keresztény zenéket, és ahogy teltek az órák és napok, egyre több diák énekelt velük együtt, sőt Városi Abigél, Opauszki Zsuzsanna és Nemes Dávid a színpadon is vállalta a velük közös éneklést, zenélést.

A csütörtök délutáni előadás után volt egy pici pihenő, majd mindenki elment az előre kiválasztott kiscsoportjába, ahol egy hitoktató vezetésével bővebben átbeszéltük az elhangzottakat. Előtte készítettünk egy „megegyezést”, amit alá is írtuk, amiben lefektettük azokat szabályokat, amik közül a legfontosabb a ”titoktartási szerződés” volt. Meghatároztuk azokat a viselkedési formákat, amelyeket be kellett tartanunk a beszélgetések során. A kiscsoportos beszélgetés után elfogyasztottuk finom vacsoránkat, majd a napot egy esti áhítattal zártuk, amit az tett nagyon személyessé, hogy osztályfőnökeink, Ralovichné Mészáros Ildikó, Szabó Gabriella és Horváth András, valamint a konferencia központ vezetője is sok érdekes dolgot mesélt magáról. Ezt követően fakultatív programok – Filmklub, Taizé csendszoba, csocsózás, billiárdozás, társasjátékozás – következtek, melyekre még utazás előtt lehetett hittanórán és online módon jelentkezni. Azonban nem kellett csak egy program mellett döntenünk, többön is részt vehettünk, hiszen az éjféli takarodóig erre is volt időnk bőven.

Másnap, pénteken 7:15-7:45 között volt az ébresztő és 8 órától reggelizhettünk. 9-kor kezdődött a második nagy előadás, amin a második H-ról, a házasságról tartott előadást egy evangélikus lelkészházaspár, Pongrácz Máté és Pongráczné Győri Boglárka. Ez egy interaktív program volt, ahol 7 különböző kérdés kapcsán aszerint kellett jobbra vagy balra ülnünk, hogy igennel vagy nemmel válaszolnánk azt meg, sőt egyes diákok adott kérdésekkel kapcsolatban a véleményüket is kifejtették. Elsősorban arról a kérdésről gondolkoztunk el hosszasan, vajon a hit segít-e egy kapcsolat megerősítésében.

Egy kis pihenés következett, majd erről a hét kérdésről beszélgettünk, de már kiscsoportos keretek között. Majd jött az ebéd, és kezdődtek a délutáni fakultatív programok, melyekre szintén előre lehetett jelentkezni. A sok sportprogram mellett kastélytúrával és egy szabadulószobával is készültek a szervezők, vagyis hitoktatóink, Bata Lászlóné Sike Orsolya, Fülöpné Horváth Mónika, Luptákné Hanvay Mária, Sáfár Andrea, Pénzes Péter és iskolalelkészünk, Arató Lóránd. A szabadulószobából Lutherrel kapcsolatos feladványokkal lehetett kiszabadulni, míg a kellemes időjárásnak köszönhetően az udvaron focizhattunk, kosarazhattunk és röplabdázhattunk. Röplabdából bajnokságot is rendeztünk, ahol én magam az első játékot nyerő csapat tagja voltam. Végül a visszavágóban a másik csapat nyert, így végül is döntetlennel zártuk ezt a rögtönzött bajnokságot.

Ezen az estén a vacsora utáni áhítaton ismét egy fiatal házaspár –Tarcsi Dániel és Tarcsi lldikó– mesélt a kapcsolatukról és válaszoltak kérdéseinkre. Ezután Luptákné Hanvay Mária és Fülöpné Horváth Mónika beszélt röviden ugyanerről a témáról.

Az áhítat után az évfolyam kettévált, az egyik fele a kastélyban maradt, míg a másik –köztük én is- éjszakai túrára indult Döme Géza tanár úrral. A túra 21 órától éjfélig tartott és 12 km-t gyalogoltunk. Az eső egy kicsit hamarabb jött, mint amire számítottunk, úgyhogy jól megáztunk. Akik a kastélyban maradtak, azok csocsó-, billiárd- és asztalitenisz bajnokságon vehettek részt, melyen iskolalelkészünk „Lóri bácsi” remekelt, hiszen 2. helyen végzett párjával, Kántor Alettával a csocsóbajnokságon. Őket csak az Ábrahám Luca-Hajas Szilárd páros tudta lekörözni.

Az utolsó napi reggeli után következő nagy előadáson a harmadik H-val, a hittel foglalkoztunk. Antal Bálint, a Luther Kiadó igazgatója saját életútjának példáján mutatta be, miért fontos a hit az ember életében. A kiscsoportos beszélgetések során a lelkigyakorlat lezárásaként egy 13 soros hálaadó imát kellett írnunk a záró áhítatra, ahol a hitoktatók mellett Arató Eszter szolgált. Ezután egy nagyon szép iskola hagyományt követtünk: mindenki megfogalmazta saját kéréseit Istenhez és leírta, miért ad hálát neki. A kéréseket tartalmazó cetliket egy cserépben helyeztük el, amibe beleültettünk egy leandertövet is. Ez a cselekedet jelképesen azt fejezi ki, hogy a kéréseink úgy teljesüljenek, ahogy ez a növény gyökeret ereszt.

Kicsit félve, mondhatni tartózkodva indultunk erre a háromnapos lelkigyakorlatos táborba, azonban ott olyan élményekkel gazdagodtunk, melyekről még sokáig fogunk beszélgetni. Számos olyan gondolat hangzott el, melyek pozitív hatással lehetnek jövőnkre, életünkre. Ráadásul a három osztály együttléte során sok új barátság is született, hiszen sok olyan embert ismerhettünk meg jobban, akivel eddig nem volt lehetőségünk kapcsolatot teremteni.

Írta: Hegyi Ádám 12.B
Képek: Szloboda Erna 12.C

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (80 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira