„… ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”
                                                                                         (János 8:36)

 

-Hirdetés-

Tavaszi csendesnapot tartottak a húsvét jegyében szerdán délelőtt a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában, melynek mottója a fenti bibliai idézet volt. Mindez Jézus halálára és feltámadására emlékeztet bennünket, mellyel megszabadított a halál és a bűn hatalmától, és az örök életre nyitott nekünk utat. A húsvét tehát erről a fajta szabadságról is szól.

Ennek jegyében zajlott a napkezdő húsvéti istentisztelet is az evangélikus templomban, ahol tanárok olvasták fel a passiótörténetet, majd Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész igehirdetése is erről szólt.

Visszatérve az iskolába az osztályfőnökök vezetésével mindenkire előre meghatározott feladatok vártak, melyek a nagyhét, azon belül is a nagycsütörtök, nagypéntek és húsvét vasárnap történéseit elevenítették fel.

A nagycsütörtök eseményeiből az utolsó vacsorát idézték fel. Beöltöztek, majd megterítettek a széder vacsorához. Saláta, torma, szőlőlé és páska került az asztalra. Közben zsidó zene szólt, mely segített felidézni Jézus és a tanítványok találkozását, melyet ezúttal fotóval is megörökítettek.

A nagyhét eseményeit és a nagypénteket mozgásos formában idézték fel az alsósok és felsősök egyaránt.

A húsvétvasárnaphoz kapcsolódva pedig az alsósok ajtó-ablak díszt készítettek a tojás szimbólumot, mint az új élet jelképét felhasználva, míg a felsősök kvíz kérdésekre válaszoltak a témában és húsvéti képet színeztek. 

KEVI közlemény 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira