Talán keveseknek kell bemutatni a város egyik meghatározó virágkereskedő családját. Ba László, vagy ahogyan a legtöbben ismerik Laci bácsi és családja már több, mint harminc éve foglalkozik virágkertészettel, virágkereskedelemmel, kötészettel és kertépítéssel. A dolgos család két lánygyermeke sem távolodott el a szülők által megkezdett hivatástól, hiszen Irénke és Edit már a kezdetektől igazi családi vállalkozásként dolgoztak szüleikkel. Nemcsak a neves névnapok, évfordulók, virágvásárlós dömpingének idején, hanem a hétköznapokban is biztosítják a környékben élőket arról, hogy neves események vagy búcsúzók idején is méltó virágcsokorral vagy koszorúval szolgálhassák ki az itt élőket.

-Hirdetés-

Mai beszélgetésünkben Ba Editet kérdeztük az eltelt évtizedek legfontosabb mérföldköveiről.

A virágkötészet a legszebbik gyakorlati foglalkozások egyike, egyfajta művészet. Mindig is vonzódtál a szép dolgokhoz, vagy ezt csak az élet hozta és eredetileg más szerepelt a terveidben?

Mint a legtöbb fiatalnak nekem is voltak más terveim.  Annak ellenére, hogy az általános iskolában olyan matematika szakos osztályfőnőkeim voltak, mint Grábics Ica néni, vagy Nedró Mihályné, már akkoriban is közel állt hozzám például a zene világa. Ének szakos osztályba jártam, így Boldog Kati néni ének óráin találkoztam először a zene világával, majd  a Zeneiskolában 6 évig zongorát tanultam dr. Pethő István Tanár Úrtól. Mivel leginkább énekelni szerettem, sokáig úgy terveztem, hogy énekesként szeretném magam és a zenei pályát kipróbálni, emellett a fotózás is érdekelt, de ennek komolyabb elsajátításához el kellett volna mennem Kiskőrösről, és a szüleim által ekkoriban indított virágkereskedelmi vállalkozás miatt ezt nem tehettem meg.

Édesapjával és édesanyjával

Ebben az időszakban szüleim már kertészkedtek otthon, mi pedig nővéremmel, Irénkével folyamatosan részt vettünk a családi munkában. A virágkertészet mellett egy ideig a szőlőművelés is része volt az életünknek, azonban családunk első virágboltjának megnyitásakor ezt abbahagytuk és a virágkertészet maradt csak meg a termelésből. A Petőfi Sándor Művelődési Központnál lévő üzletünkben nyílt meg az első virágboltunk, ezt édesanyám és nővérem, Irénke üzemeltette, majd három évvel később vettük át a piactéri virágboltot, melyet anyukám vezetett harminc évig. Miután nővérem „kinőtte” a művelődési központnál lévő üzlethelyiséget, ezután nyitotta meg az új üzletét a Petőfi Sándor utca elején.

Édesanyja a mai napig a legmeghatározóbb személy az életében

Édesanyám két évvel ezelőtti halála óta a piactéri virágbolt működtetése is az én feladatom lett. Anyut rengetegen ismerték és szerették. Ezek a vásárlók, ismerősök, sokan szinte már barátok, azóta is bejárnak a virágboltba érdeklődni, vásárolni. Édesanyám még most is nagy tömeget vonz. A vásárlóink köre nem csökkent, már az én korosztályomból járnak a korábbinál többen a piactéri üzletbe, főleg volt osztálytársak, évfolyamtársak.

A legtöbben téged, mint ingatlanost ismernek a városban. Ez eléggé távolinak tűnik a virágkereskedelemtől.

Az iskoláim elvégzése után, de különösképpen a fiam, Dominik megszületését követően más úton indultam tovább. A vendéglátás területén több vendéglátóhelyet üzemeltettünk nem csak Kiskőrösön, hanem a megye más településein is. A 2000-es évek elején fejeztük be a vendéglátást és ettől kezdődően jött az ingatlanos időszakom. Ingatlanértékesítéssel és az ehhez kapcsolódó családtámogatásokkal foglalkozom. Számos családtámogatási forma indult el az utóbbi évek során, ezeken keresztül nagyon sok fiatal családnak tudtam segíteni például az otthonteremtésben. Úgy hiszem, hogy ez a munkám egyik legfontosabb része.

Anya és fia, Dominik között nagyon szoros a kapcsolat
Mint bizonyára azt sokan látják Kiskőrösön feltűnően sok új építésű ház, illetve társasházi lakás épült az utóbbi 10-12 év során. Mint az ingatlanértékesítésben nagy tapasztalattal rendelkező szakember, hogyan látod a mai Kiskőrös ingatlanpiacát?

Kiskőrös ingatlanok terén, a környező településekhez képest aránylag magasabb árat produkál – akár  Kecskeméthez viszonyítva – hiszen nálunk, a megszokottól eltérően, a helyi építőink ebben a „pörgős” időszakban is igenis törekednek a minőségi építésre. Annak ellenére, hogy ezek új építésű lakások, a kiskőrösi építőipari vállalkozók számara nem csak a gyorsaság a szempont, hanem a minőség is. Szerkezetében és minőségében is nagyon jók az új építésű kiskőrösi lakások. Talán emiatt van az, hogy a kicsivel magasabbak az árak. Ez természetesen a használt ingatlanok árait is felfelé húzta. Jelenleg ott tartunk, hogy a használt ingatlanok ára kezd egy kis mértékben csökkenni, jelenleg 10-15%-os árcsökkenés tapasztalható a 2022. júniusi árakhoz képest. Még a „Kádár kockaházak” árai is nagyon fent vannak, azonban ahhoz, hogy ezek ilyen áron eladhatóak legyenek el kell gondolkodnia az eladóknak a felújításon. Nagyon drága az építőanyag, nagyon magas a felújítás költsége, és ami még nagy különbség jelent az értékesítés során, azok a felújítási fokozatok. Sokan azt gondolják, hogy ha egy szépen karbantartott ingatlant szeretnének eladni, akkor az már szinte felújított. Ez sajnos nem igaz.

A „Kádár-kocka házak” már jelentős felújításra szorulnak (kép illusztráció)

A „Kádár-kocka házaknak” az átlag életkora az építési idejétől kezdve 40-50 évre volt tervezve. Ez az időtartam letelt, így az ilyen házaknál most jött el az ideje a komoly felújítási munkálatoknak. Természetesen mindez vonatkozik a vízvezeték- és csatornarendszerre, a villanyhálózatra, a nyílászárókra, valamint a burkolatok összegészére, sőt a legrégebbi építésű „kockaházak” esetében az alapozás és a falazat közötti vízzáró szigeteléseket is pótolni kell. Láthatjuk sok helyen, hogy salétromosodik az épület, mert az idő megette a kátránypapíros megoldást. Szerencsére ma már jó műszaki megoldások vannak mindezen problémák javítására, kezelésére.  Ettől függetlenül ezeket a házakat a mai technológiával és építőanyagokkal nagyon megéri felújítani.

Ha valaki szétnéz a városban azt láthatja, hogy sok helyen épültek soklakásos társasházak.

Igen, ez valóban így van. A 2000-es évek végén és 2010 után indultak meg nagyobb számban újra a lakásépítések Kiskőrösön, például a Kőrisfa utcai társasházak is ebben az időszakban épültek. A 2018 környékén épült társasházak és magánházak már nagyon jó minőségben épültek meg. Fontos megjegyezni, hogy elkészült a Kőrisfa utcában az új óvoda, mert a városnak erre a részére nagyon sok fiatal költözött az utóbbi években. A vasútépítés miatt ismét népszerű lesz a város azon része – például a Bajcsy-Zsilinszky utca és környéke – ahol a vasútállomás található. Épülnek is az új soklakásos társasházak a környéken.  Amint a gyorsvasút elkészül 45 perc alatt elérhetővé válik Kiskőrösről Budapest belvárosa. Ismerek olyanokat, akik már most vásároltak a vasútállomáshoz közel található ingatlant arra számítva, hogy majd vonattal gyorsan felérnek Budapestre.

Mi az, amivel szívesen foglalkozol szabadidődben? Van egyáltalán időd pihenni ennyi munka mellett?

Szabadidőmben leginkább kerékpározni szeretek. Esetenként 30-40 kilométeres távokat is szoktam tekerni a térség megépült kerékpárútjain. Ha hosszabb időre olyan helyre megyek, ahol van lehetőség kerékpáros túrára, akkor beteszem a kocsiba a bringát és ott is tekerek egy kicsit. Számomra ez jelenti az igazi pihenést, kikapcsolódást a rohanó hétköznapok világából.

MEGOSZTÁS
Írta: vira