A kiskőrösi katolikus temetőben lévő Temető Kápolna 1904-ben Kanyó János lelkészi szolgálata alatt épült Argauer Ferenc által. Az idő vasfoga azonban a kápolnát sem kímélte, ezért március 16-án megkezdődtek a renoválási munkálatok.

A kápolnába már bevezették az áramot és hamarosan a meredek lépcsőt is elbontják úgy, hogy az a kegyeleti elvárásoknak is megfeleljen. A kápolnából kilépve egy olyan teret szeretnének kialakítani, ahol ravatalozni lehet, és le lehet ültetni a hozzátartozókat a koporsó vagy az urna mellett.

Látványterv
-Hirdetés-

Tóth Tibor plébános elmondta, hogy azt szeretnék, ha kívül belül megújulna a kápolna. Sőt a kápolna alatti kriptát is szándékukban áll felújítani, ha nem is temetkezés céljából, de méltatlan az az állapot, ahogy most kinéz.

A beruházás  hozzávetőleges összköltsége 15-20 millió forint, melyhez a kiskőrösiek támogatását szeretnék kérni. Az adakozók a plébánia számlaszámára (RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ KISKŐRÖS, Számlaszám: 11732057-20006802, Közlemény: Adomány kápolna felújításra) utalva, vagy sárga csekken keresztül fizethetik be azt az összeget, amit szeretnének, mely utóbbit a plébánián vagy a templomban tudnak beszerezni.

Forrás: Kiskőrös TV

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (3 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira