Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja – amely minden óvoda nevelési programjának alappillére – nyíltan és érthetően fogalmazza meg az egészséges életmódra nevelést, mint kiemelt óvodai feladat. Ez magában foglalja a mentális egészséget, a megfelelő higiéniát, a kellő mennyiségű testmozgást, szabad levegőn töltött időt, illetve az egészséges táplálkozást. Magyarországon minden óvodai intézmény március és április hónapjában tart egy egészséghetet, amely során ezekre a feladatokra fektetnek nagy hangsúlyt a pedagógusok és gyermekek. A Kiskőrösi Óvodák összes tagóvodája április 17. és 21. között tartotta meg ezt az egészséghetet.

-Hirdetés-

Az ötlet megvalósításáért a Kiskőrösi Óvodák Egészségünk és Környezetünk Munkaközösségének vezetője, Weinhardt Krisztina felelt.

A gyermekek több színes programon is részt vettek, például egészség plakát készítésen

Az egészségmegőrző programsorozat már második alkalommal egy közismert mesére alapult, ugyanis Makk Marci ihlette a színes óvodai tevékenységeket, így az egészséghét az Egészséges, mint a makk! nevet kapta. A Kiskőrösi Óvodák mind a négy tagintézménye (Batthyány, Kőrisfa, Szücsi, Erdőtelki Óvodák) egy általános programsorozaton vett részt a hét minden napján, illetve intézményenként eltérő programokkal készültek a gyermekek számára a szülők és pedagógusok.

Hétfőn minden óvodás filmvetítésen vehetett részt a saját tornatermében, amely Makk Marci egészséges kalandjait mutatta be. Kedden minden óvodai csoport valamilyen kézügyességi feladatot kapott, amely során különféleképpen tudták szimbolizálni az egészséges életmód fogalmait. Szerdán minden óvodás gyermek valami egészséges ételt készített a csoportban, sok zöldség és gyümölcs felhasználásával. Csütörtökön tornatermi feladatokkal, akadálypályákkal készültek az óvodapedagógusok a gyermekeknek, hogy ne feledkezzenek meg a megfelelő mennyiségű testmozgásról sem. A projekt zárása a pénteki napon történt, amikor minden óvodai csoport saját palántákat vetett el magas ágyásokba, ezzel megemlékezve a másnap lévő Föld napjáról.

A közös kézműveskedésen Dulainé Őszi Zsuzsanna által összeállított tánckoreográfiát adtak elő a Kőrisfa Óvodások
Ezeken a kötött programokon kívül minden tagóvoda sokféle egyéb programokkal is készült az óvodásoknak:

A Batthyányi Óvodásoknak Kádárné Oroszi Andrea tartott dentálhigiénés előadást, amely során nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő fog- és szájápolásra, valamint a fogak megőrzésének érdekében elfogyasztandó ételek minőségére. Amikor valamilyen egészséges finomságot kellett készíteni, az összes gyermek sárga és narancsszínű pólót vett fel, és közös narancslé facsaráson, majd elfogyasztáson vehettek részt. A narancsokat a szülők felajánlásának köszönhették a gyermekek. Mindemellett a Batthányi tagóvodában nyílt napot is tartottak a leendő óvodás gyermekeknek és szüleiknek, így betekintést nyerhettek az óvoda izgalmas programjaiba az egészséghét projektjén belül, ahol sorversenyeket is végignézhettek.

A Szűcsi óvodások zöldségbolti és gyógyszertári látogatáson is részt vettek. Hogy ők se maradjanak ki a sok mozgásból, az egyik óvodás gyermek, Türei Lili szüleinek felajánlásából ugrálóvárban szórakozhattak a gyermekek. Az óvoda védőnője, Vinklárik Farkas Viktória tartott előadást a gyermekek számára az egészség megőrzéséről, az egészséges életmódról, megfelelő higiéniáról.

A Kőrisfa Óvodások számára Vajas Beáta készített hatalmas és színes akadálypályát, ahol a gyermekeknek gyümölcsöket és zöldségeket kellett gyűjteniük, hidakon kellett átjutniuk, illetve a Maci és Bagoly csoportosok fákat ültetve jelképezték az oxigén jelentőségét. A közös kézműveskedésen Ősziné Dulai Zsuzsanna által összeállított tánckoreográfiát adtak elő a táncoslábú gyermekek.

Az Erdőtelki óvodások maratonfutást szerveztek az udvaron

Az Erdőtelki Óvodások gyógytestnevelésen vehettek részt Pásztor Gyula jóvoltából. Szerdán saját kezük által elrakott körtebefőtteket fogyaszthattak el. Baltás Adrienn által tartott Zsebi programban főszerepet kapott a balesetmegelőzés is, ezért erről is beszélgettek az óvodások pedagógusaikkal, majd egy maratonfutást tartottak az udvaron, figyelve egymás testi épségére.

Az egészséghét projekt nem valósulhatott volna meg a pedagógusok hosszas munkája és a szülők, valamint a Zsebi program támogatása nélkül. Köszönjük szépen!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (62 db kép)
MEGOSZTÁS
Avatar photo
Írta: Tóth Reni