Baján és a környező településeken kábítószert árusító férfiakat fogtak el a rendőrök – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

-Hirdetés-

A bajai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, hogy Baján és a környező településeken egy csoport különböző kábítószereket árul. A több hónapos nyomozás eredményeként több célszemély is látókörbe került. Tegnap hajnalban egy összehangolt akció keretén belül 8 helyszínen jelentek meg egyidőben a rendőrök. Az elfogásokban a bajai rendőrökön felül a főkapitányságunk munkatársai, valamint a Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kommandósai, kutyás rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egységei vettek részt.

A nagyszabású akciókban 8 férfit fogtak el. A házkutatások során kábítószergyanús anyagokat, készpénzt és a terjesztéshez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a nyomozók. A legnagyobb fogás az egyik bajai helyszínen volt, ahol a nyomozók közel 6,3 kilogramm szárított növényi anyagmaradványt, 1090 darab ecstasy-t, 132 gramm kokaint és 40 gramm hasist, valamint mérlegeket foglaltak. A lefoglalt anyagokat szakértő vizsgálja.

Vagyonvisszaszerzés céljából közel 7,3 millió forintot, 780 euro-t, laptopokat, telefonokat és tableteket foglaltak le a nyomozók.

Az elfogott férfiakkal szemben kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök az ügyben a csoport egyes tagjaival szemben kezdeményeztek letartóztatásokat.

Forrás, fotók: police.hu
Videó: Bács-Kiskun vármegyei rendőrség facebook oldal 

MEGOSZTÁS
Írta: vira